Kultúrtörténeti évfordulók Szeptember 2-án

1811: Megszületett Heckenast Gusztáv nyomdász, könyvkereskedő, könyvkiadó. Wigand Ottó Váci utcában található könyvesboltját vette át 1834-ben. Fellépése új fejezetet nyitott a könyvkereskedelem-és kiadás történetében. Jelentős kiadói és kereskedői tevékenységet fejtett ki. Jó kapcsolatot épített ki a magyar írókkal. Tudományos műveket is megjelentetett. A saját nyomda hiánya negatív befolyással volt a kiadásra, ezért a két vállalkozás társulására tett ajánlatot Landerer Lajosnak, majd 1844-ben társultak. Az általuk létrehozott vállalkozás kapitalista nagyüzem volt, Heckenast irányította a kiadást és a kereskedelmet. Az ő nyomdájukban született meg a sajtószabadság 1848. március 15-én. 

 

1815: Megszületett Mosonyi Mihály zeneszerző, zenepedagógus, zenei újságíró, kritikus. Zeneszerzőként Liszt és Wagner irányvonalának követője és propagálója volt. Tehetségét céltudatosan állította a magyar műzene fejlesztésének szolgálatába. Elsősorban dalai, zongoradarabjai és kórusművei képviselték a magyaros hangot művészetében, de kísérletet tett a tisztán magyar zenei elemekből építkező opera megalkotására is. Műveit változatos, gazdag invenció jellemzi. Legjelentősebb operája a Szép Ilonka volt. Zeneszerzés mellett nevéhez fűződik az első magyar zenei folyóirat, a Zenészeti Lapok megalapítása. 

 

1858: Megszületett Fadrusz János szobrászművész, a 19. századi magyar történeti szobrászat egyik legnagyobb alakja. Egy Bécsben készült Feszülettel vált híressé. Első nagyobb megbizatása a pozsonyi Mária Terézia lovas szobor elkészítése volt, amely azóta nem létezik. Legjelentősebb munkája a kolozsvári Mátyás szobor volt. Munkájáért József főherceg vaskorona renddel tüntette ki, a várostól pedig díszpolgári és egyetemi doktori címet kapott. 

 

1914: Megszületett Homoki Nagy István Kossuth-díjas filmrendező, operatőr, Érdemes művész. Elsősorban természetfilmesként lett híres, filmjei a magyar tájat és élővilágát mutatták be az 1950-es, 1960-as években, de népszerűek voltak az állatokkal forgatott filmjei is. Munkássága annyira jelentős, hogy napjainkban is az ő nevével kapcsolják össze Magyarországon a természetfilmezést. 

 

1948: Megszületett Oszter Sándor Kossuth-és Jászai Mari-díjas színész, Érdemes művész. Sokoldalú színész, drámai hősöket és karakterszerepeket egyaránt sikeresen alakít. Színházban és filmben egyaránt sokszor lehetett látni. Hírnevét még főiskolásként alapozta meg, amikor a Rózsa Sándor című sorozatban a címszereplőt alakította.