Kultúrtörténeti évfordulók Április 14-én

1629: Megszületett Christiaan Huygens holland matematikus, fizikus, csillagász. Nagy szerepe volt a modern integrál-és differenciálszámítás megteremtésében. Fizikában kiemelkedik a fénnyel kapcsolatos kutatásai, ezek közül legismertebb a hullám-részecske kettősség. Felfedezte a Szaturnusz Titán nevű holdját, tanulmányozta a bolygó gyűrűit. Modern teleszkópja segítségével megfigyelte az Orion-ködöt, az egyes csillagokat sikerült megkülönböztetnie a felhőn belül. Dolgozott tengerészeti navigációhoz szükséges óraművek készítésén is. Foglalkoztatta a Földön kívüli élet lehetősége is.

 

1886: Megszületett Tóth Árpád költő, műfordító. Költészetének alaphangja a tehetetlen lemondás, az állandó és testetlen szomorúság, az emberi árvaságban elmerülés fájdalma. Betegsége, az egyetemi álmokkal való leszámolás, az apai mûvészkarrierhez fûzött ábrándok szétfoszlása, elszigeteltség és a szegénység váltotta ki lírájából a csüggedt szemlélõdést. Az élet minden durva érintésére rezignált mélabúval válaszolt, s versei jórészt személyes érdekû vallomások. Ennek a panaszos hangnak felelnek meg a lassú ütemû, hosszú, „végtelenbe folyó, jajongó sorok”, amelyek valamiféle dúdolgató jelleget adnak költeményeinek. Mûvészetére az impresszionizmus nyomta rá bélyegét. Verseiben ritkán fordulnak elõ szimbólumok, de annál gazdagabbak képekben, hasonlatokban s különösen jelzõkben.


 

1892: Megszületett Vere Gordon Childe ausztrál őstörténész. Az egyik legnagyobb hatású őstörténész, napjainkban is használatban levő szakkifejezéseket alkotott meg, legismertebb közülük a neolit forradalom. Az első modern terepi régésznek tekinti a történettudomány. Nagy eredménye volt az őstörténet korábbi fejlődési modelljének szintetizálása egy összetett és sokrétű folyamatmodellben, amely nagyban támaszkodott más tudományágak következtetéseire és módszereire is. Nézeteit nagyban befolyásolta marxista alapállása és filológusi alapképzettsége. A nyelvcsaládelméletek komplex és régészeti bizonyításával is foglalkozott.

 

1945: Megszületett Ritchie Blackmore angol gitáros, zeneszerző. Klasszikus, blues és improvizatív elemeket is ötvöző, utánozhatatlan, rendkívül dinamikus gitárjátékának köszönhetően a zenei szakma java a világ egyik legjobb rock gitárosának tartja. Elsősorban a Deep Purple és a Rainbow zenekarok révén vált ismertté, jelenleg feleségével, Candice Nighttal zenél együtt a Blackmore's Night együttesben.

 

1950: Megszületett Esterházy Péter Kossuth-díjas író, publicista. Sokan a magyar posztmodern irodalom egyik legjelentősebb alkotójaként értékelik. Intertextualitás, idézetek, töredékesség valamint mozaikszererűség jellemző műveire. A történet helyett inkább a szövegre helyezi a hangsúlyt. Írásaiban rengeteg utalás található és fontos számára a német kultúra is. Regényeit és elbeszéléseit több mint 20 nyelvre fordították le.