Kultúrtörténeti évfordulók Május 27-én

1923: Megszületett Henry Kissinger német születésű amerikai Nobel-békedíjas diplomata, politikus, külügyminiszter. Az 1970-es évektől meghatározó alakja az USA külpolitikájának. Politikusi munkássága mellett jelentős műve a Diplomácia című könyve, amely egy monumentális, majdnem 1000 oldalas munka. Témája a nemzetközi kapcsolatok történelme, illetve a diplomácia művészete, melynek középpontjában a 20. század diplomáciája, illetve a nyugat áll. 

 

1940: Megszületett Bakay Kornél régész, tanár, múzeumigazgató. László Gyula tanítványa volt. Munkájában és kutatásai során főként a magyar őstörténettel, a magyar államalapítás korával, az eurázsiai népvándorláskorral és az európai középkor kutatásával foglalkozik. Egyik nagy bírálója a finnugrisztikának. Nagy vihart kavart alternatív általános iskolai történelemtankönyv-sorozatának első kötetével, mely alapján kapott hideget és meleget egyaránt.

 

1948: Megszületett Presser Gábor Kossuth-és Erkel Ferenc-díjas előadóművész, zeneszerző, zongorista, énekes. A Locomotiv GT együttes tagja, a Vígszínház zenei vezetője, a magyar könnyűzene kiemelkedő személyisége. Számtalan előadónak írt dalokat, kezdetben az Omegának, majd saját együttesének, de ő írta többek között Zorán, Kovács Kati, Katona Klári és Rúzsa Magdi számos slágerét is. Művei között szerepel népszerű színházi mű, filmzene és mesejáték is. Legismertebb színházi darabja az Adamis Annával közösen szerzett Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról.