Kultúrtörténeti évfordulók Október 25-én
1825: Megszületett ifj. Johann Strauss osztrák zeneszerző, a "Keringőkirály". Művei közül a keringők a legjelentősebbek, számos kortárs zeneszerző csodálatát kivívták. Zenéjében az osztrák néptánc szellemét jellegzetesen a bécsi érvényesítette kedélyes könnyűvérűséggel vegyítve, és ezt az osztrák népies muzsikálásból megőrzött naturalisztikus hangszereléssel párosította. Legismertebb műve a Kék Duna keringő.
1838: Megszületett Georges Bizet francia zeneszerző. 11 évesen írta első szerzeményét, majd 6 évvel később megalkotta a C-dúr szimfóniát, amellyel Római-díjat nyert. Kortársai idegenkedve fogadták színpadi kísérleteit és drámai zenéjének szokatlan, realisztikus hangját. Leghíresebb operája, a Carmen volt, amely halála után a közönség kedvence lett és napjainkban is nagy sikerrel játsszák.
1881: Megszületett Pablo Picasso spanyol képzőművész, író, a párizsi iskola kiemelkedő képviselője, a 20. századi avantgárd egyik legjelentősebb festője. Legjelentősebb festménye Az avignoni kisasszonyok volt, amelyet 224x232 cm-es vászonra készített. A képen a kisasszonyok egyszerre több nézőpontból jelennek meg, némelyek arcán afrikai maszkra emlékeztető formák találhatók. A testük szögletes, mintha mértani idomokból lennének összerakva.
1896: Ferenc József felavatja az Iparművészeti Múzeumot. A Múzeum épületét Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte, napjainkban is az Üllői úton található. Az intézmény a magyar és nemzetközi, régi és kortárs iparművészet, illetve design első számú gyűjtőintézménye és bemutatóhelye Magyarországon. Az intézményt a millenniumi ünnepségek záróeseményeként avatták fel, a közönség egy évvel később csodálhatta meg az európai rangú gyűjteményt.
1907: Megszületett Országh László nyelvész, irodalomtörténész, szótáríró, egyetemi tanár. Fő kutatási területe az angol és amerikai irodalom története volt. Főszerkesztője volt A magyar nyelv értelmező szótára munkálatainak. Életművének legfontosabb és legközismertebb alkotásai az angol-magyar és magyar-angol szótárai, emellett őt tekintik a magyarországi amerikanisztika atyjának.
1944: Megszületett Kovács Kati Kossuth-és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekesnő, dalszövegíró, színésznő. A magyar könnyűzenei élet legendás egyéniségének számít. Minden idők egyik legsikeresebb magyar énekesnője, az 1960-as évek óta számtalan sláger fűződik a nevéhez. Közismert jellegzetes erőteljes hangjáról, Énekhangja mezzoszoprán, négy és fél oktávos hangterjedelemmel. Számos stílusban énekelt, rock, beat és pop zenétől kezdve, de hangja a legnehezebb jazz, gospel, blues dalok és opera eléneklésére is alkalmassá tette. Egyike azon magyar könnyűzenei énekeseknek, akik nemzetközi hírnévre tettek szert. Sikeres volt a dalszövegírásban és a filmművészetben is.