Kultúrtörténeti évfordulók Augusztus 16-án

1832: Megszületett Wilhelm Wundt német pszichológus, fiziológus. Lefektette a pszichológiának, mint kísérleti tudománynak alapjait. A lipcsei egyetemen 1879-ben hozta létre laboratóriumát, ezt a dátumot tekintik a tudományos pszichológia megszületésének. Wundt számos témáit vizsgált, többek között az érzékelést, a figyelmet és az észlelést. 

 

1876: Megszületett Varsányi Irén színésznő. A pikáns francia bohózatok könnyű hölgyeit és Csehov drámáinak bonyolult lelkületű alakjait egyaránt megformálta. szerepeit természetességgel, átéléssel, a legnagyobb részletekig kidolgozva játszotta el. A korszak nagy drámaíróinak műveiben megteremtette a pesti polgárasszony típusát.Hegedűs Gyula mellett az ő játéka határozta meg a Vígszínház arculatát, melynek haláláig tagja maradt. A színház mellett több némafilmben is szerepelt.

 

1928: Megszületett Juhász Ferenc a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-és egyszeres József Attila-díjas költő, Juhász Gyula történész bátyja. A népies realizmus költőjeként indult, majd nagyszabású szemléleti-poétikai forradalmat hajtott végre Nagy Lászlóval együtt. Eleinte a dalformát kedvelte, később a hosszúvers és a prózavers vált kedvelt műformájává. Költői világképében kiüntetett szerepe volt a mikro-és makrokozmosznak, az élővilág egészének és a világegyetemnek, de a középpontban az ember áll. 

 

1937: Megszületett Madaras József Kossuth-díjas színész, filmrendező, Érdemes művész. Paraszt-és munkásfigurák, sorsukkal elégedetlen, kitörni vágyó kisemberek megszemélyesítője volt. Az országos népszerűséget egy filmsorozat hozta meg számára, amelyben Kántor, a nyomozókutya gazdáját, Csupati őrmester karakterét alakította. 

 

1954: Megszületett James Cameron kanadai születésű Oscar-díjas amerikai rendező, Az 1980-as évektől forgat egész estés játékfilmeket, alkotásai világszerte sikeresek voltak. A Terminátor első része hozta meg számára a világhírnevet, míg a legsikeresebb filmje a 11 Oscar-díjat nyert Titanic volt. További jelentősebb filmjei: A bolygó neve: Halál, A mélység titka, Terminátor 2, Két tűz között, Avatar.

 

1958: Megszületett Madonna Oscar-és Golden Globe-díjas olasz származású amerikai énekesnő, színésznő, a "Pop Királynője". A Like a virgin című dallal lett világsztár, amelyet követett a Ki ez a lány című filmben játszott szerepe. Munkásságát olykor kisebb botrányok kísérték, de a 90-es években és az ezredfordulón is népszerű tudott maradni zenében és filmen egyaránt.