Kultúrtörténeti évfordulók Május 24-én
1686: Megszületett Daniel Gabriel Fahrenheit német fizikus. Kereskedőnek készült, de a természettudomány jobban érdekelte. A hőmérők készítésében tűnt ki nagy ügyességgel. Hőmérőit kezdetben borszesszel, majd higannyal töltötte. Az utána elnevezett hőmérőbeosztást napjainkban is használják, főleg angol nyelvterületen. A hőmérőbeosztásnál a fagypontot 32-vel jelölte, 0-val pedig azt a pontot, amely az 1709-es év leghidegebb hőmérsékletének felelt meg, a normális emberi hőmérsékletet 96 fokban állapította meg. Elsőként hűtötte úgy a vizet fagypont alá, anélkül, hogy az megfagyott volna, Neki köszönhetjük az első súly-aerométert és termo-barométert.
1870: Megszületett Illyés Géza orvos, urológus, sebész. A magyar urológia és az urológiai sebészet úttörő alakja volt. Az urológiai diagnosztika és sebészet, valamint a belgyógyászati műttéttan területén elért eredményei, az általa bevezetett megoldások és érzéstelenítési eljárások nemzetközi hírnevet hoztak számára. Jelentősek a húgyvezeték radiológiai vizsgálatával kapcsolatos kutatásai is. Ő volt az urológia első egyetemi tanára, kezdeményezésére vezették be a Budapesti Egyetemen az urológiai szakvizsgát. Nevét ma emlékérem őrzi, amelyet az urológia területén kiemelkedőt alkotó orvosok kapnak.
1905: Megszületett Mihail Alekszandrovics Solohov irodalmi Nobel-díjas szovjet-orosz regényíró, a szovjet irodalom egyik legelismertebb alakja. Fő műve a Csendes Don című regénye, amely rendkívüli szemléletességgel és művészi erővel ábrázolja a kozákság forradalom előtti és alatti életét, belső harcait. Nagyszerű leírásokban érezteti tájak és falvak hangulatát. A kozákság teljes életmódját a realizmus teljes hitelességével ábrázolja.
1914: Megszületett Mészáros Ági kétszeres Kossuth-díjas színművésznő, Érdemes és Kiváló művész. Eleinte naivákat, magyar parasztlányokat, Moliere lepcses szolgálóit alakította a maga bájos egyszerűségével. Játékát érzelmi azonosulás, átélt jellemábrázolás, természetesség jellemezte. Szép és kifejező színpadi beszéde, humorérzéke, természetes játékstílusa tették népszerűvé. A Nemzeti Színház egyik vezető színésznője volt, mellette számos filmben játszott.
1941: Megszületett Bob Dylan irodalmi Nobel-díjas amerikai énekes, dalszerző, zenész, költő, a popzene egyik meghatározó alakja. Legismertebb dalai az 1960-as években születtek, ekkor az amerikai nyugtalanság krónikása és visszahúzódó vezéralakja lett. Több dala háborúellenes és polgárjogi mozgalmak himnuszává vált. Dalszövegeire hatással volt a politika, a szociális kommentár és az irodalom. Zenéjére hatással volt többek között a folk, a country, a blues, a rock and roll, a kelta ballada és a jazz.