Kultúrtörténeti évfordulók Március 6-án

1475: Megszületett Michelangelo Buonarroti az itáliai reneszánsz kimagasló mestere, az egyetemes képzőművészet egyik legnagyobb alakja. Önmagát ugyan szobrásznak tartotta, ennek ellenére a festészetben, az építészetben és a lírában is maradandót alkotott. Művészete eltér a reneszánsz virágkorától, hiányzik belőle az azt jellemző harmónia, elegancia és derű. Különc, magányos, önmarcangoló személyisége arra késztette, hogy keserűségét szobraiban és verseiben örökítse meg, melyek napjainkban is borzongató erővel hatnak. Alakjai általában tragikus hősök, akik korlátaik közül igyekeznek kitörni. 

1483: Megszületett Francesco Guicciardini itáliai történetíró. Munkái főleg analitikus jellegeik miatt fontosak. Az emberi cselekvés motívumait a maguk konkrétságában vizsgálta, és megállapítását a forrásokkal is igyekezett alátámasztani. Az egyik első olyan történész volt, aki levéltári kutatásokat végzett. Saját korán túllépve elsőként hívta fel a figyelmet a forráskritika fontosságára. Legjelentősebb műve az Itália története (1494-1534). 

1861: Megszületett Négyesy László irodalomtörténész, esztéta, stiliszta. Fő kutatási területe a romantika előtti klasszikus magyar líra alakulásának verstani és esztétikai vizsgálata volt, a korszak számos költőjének életművét dolgozta fel és rendezte sajtó alá. 1911 és 1932 között volt a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen a magyar irodalomtörténet és az esztétika tanszékvezető tanára. Itt tartotta legendássá vált szemináriumait, amelyeken kinevenődött a 20. századi magyar irodalomtörténet krémje.

1887: Megszületett Holló László. Kossuth-díjas festő. Az alföldi iskola egyik jeles képviselője. Művészetszemléletében Munkácsy tradícióit és a nagybányai iskola hagyományait követi, de az 19-20. század fordulóján élő művészeti irányzatok eredményeit is hasznosítja az alföldi emberek és tájak megjelenítésében. 

1927: Megszületett Gabriel Garcia Márquez irodalmi Nobel-díjas kolumbiai író, újságíró, kiadó, politikai aktivista. Gyakran a mágikus realizmus leghíresebb írójának nevezik, és írásainak nagy része erősen kötődik is ehhez a stílushoz, de művei túl változatosak ahhoz, hogy könnyen beskatulyázhatóak legyenek. Regényeiben többször visszatérő motívumok gyermekkori élményei. Humora Dickesnhez hasonlítható. Fantasztikuma, képzelőereje és iróniája beleillik a sajátos latin-amerikai légkörbe, a maga teremtette Macondo mikrotársadalmába, ahol több műve is játszódik. Legismertebb műve a Száz év magány.