Kultúrtörténeti évfordulók Március 12-én
1810: Megszületett Hunfalvy Pál cipszer származású német nemzetiségű magyar jogász, etnológus, történetíró. Kezdetben a török-magyar nyelvrokonság támogatója volt, később átpártolt a finnugor nyelvrokonság követőihez. Ezek mellett ő volt az első Magyarországon, aki felvetette a magyar-sumer nyelvrokonság lehetőségét.
1836: Megszületett Paulay Ede színész, rendező, dramaturg, színészpedagógus, igazgató, fordító, a budapesti Nemzeti Színház főigazgatója (1878-1894). A magyar színművészet egyik legnagyobb alakja. Páratlan színpadi érzéke tudásvággyal, nagy munkabírással párosult. Vándorszínészből, színházi mindenesből vált országos, majd nemzetközi hírű színházi emberré. A Nemzeti Színház főigazgatósága alatt élte fénykorát. Ő teremtette meg a színpadi munka egységes fegyelmét, a kidolgozott összjátékot. Mintegy 61 színmű lefordításával részt vállalt abban, hogy a színház folyamatosan új darabokhoz juthasson. Foglalkozott a magyar dráma és színház történetével is.
1911: Megszületett Kiss Manyi Kossuth-és Jászai Mari-díjas színésznő, Érdemes és Kiváló művész. Rendkívüli tehetségű, sokoldalú művész volt. Pályája kezdetén főleg szubrett-és komikaszerepeket alakított. Könnyedsége, temperamentuma, muzikalitása és tánckészsége egész pályája során jellemezte művészetét. Fokozatosan bontakozott ki drámai tehetsége, erőteljes jellemábrázoló képessége. Szerepskálája így a könnyed alakításoktól a tragikus mélységeket feltáró szerepek megformálásáig terjedt. Színpadon és filmen egyaránt jelentőset alkotott.
1922: Megszületett Jack Kerouac amerikai író, költő, művész, a beatnemzedék tagja. Már élete során híressé vált, de kevés kritikai elismerést kapott, naopjainkban már jelentős szerzőként tekintenek rá. Spontán, vallomásos prózai stílusa sok későbbi írót megihletett, többek között Ken Kesey-t. Az irodalmon kívül hatással volt a baby boom nemzedék zenészeire is, köztük a The Beatlesre, Bob Dylanre és Jim Morrisonra. Legismertebb műve az Úton.
1934: Megszületett Moldova György Kossuth-díjas író, a legolvasottabb kortárs magyar író. Írásaira jellemző a mindennapi élet központi problémáinak, kérdéseinek felvetése, cselekményesség, magányos, mindennapi hősök szerepeltetése. Fontos szerepe volt a második világháború utáni magyar szociográfia megteremtésében, valós problémákkal foglalkozó riportkönyvei tették nevét országosan ismertté.
1947: Megszületett Fenyő Miklós eMeRTon-díjas rock and roll énekes, zenekarvezető, billentyűs. 1967-ben alapította meg a Hungária együttest, amely a következő évben a Csavart fel a szőnyeget című számmal megnyerte a Ki mit tud?-ot. A későbbiekben a korszak egyik legsikeresebb együttese lett. A nyolcvanas években a Modern Hungáriával párhuzamosan szólólemezt készített és fiatal tehetségek menedzselésével foglalkozott, a legismertebb közülük Szandi volt. Musicalt is szerzett Hotel Menthol címmel, majd bemutatták önélétrajzi zenés játékát Made in Hungária címmel. Ugyanezen a címen film is készült az életéről.