Kultúrtörténeti évfordulók Augusztus 6-án
1843: Megszületett Heller Ágost fizikus, tudománytörténész. A budai főreáliskolában tanított fizikát, majd at MTA főkönyvtárosa és a Természettudományi Közlöny egyik szerkesztője volt. Számos tankönyvet és tudományos, ismeretterjesztő értekezést írt, főleg a fizika történetével foglalkozott részletesen. Ő írta a Pallas Nagy Lexikonának matematikai, csillagászati és fizikai részeit.
1881: Megszületett Sir Alexander Fleming Nobel-díjas angol orvos-bakteriológus.1928-ban egy véletlen folytán arra jött rá, hogy az ecsetpenészgomba olyan anyagot választ ki, amely megakadályozza a baktériumok szaporodását. Ezzel felfedezte az első antibiotikumot, a penicillint. Két kollegája ezt a felfedezést tíz évvel később azzal toldotta meg, hogy a penicillin csak a baktériumokat öli meg, a betegre hatástalan. Ezután kidolgozták a szer emberi használatra alkalmas változatát. Először a háborúban alkalmazták sebesült katonák kezelésére, majd a háború befejeződése után terjedt el a polgári életben. Az emberiség halálozási mutatóit nagyban javította a korszakban a számtalan felfedezet gyógyszer és gyógyászati eljárás. Általánossá váltak a védőoltások és a vitaminok felfedezése és alkalmazása. Hatásukra a fejlettebb országokban megszűnt vagy visszaszorult a vérszegénység és az angolkór.
1908: Megszületett Vajda Lajos festő, grafikus. Életműve a 20. századi magyar képzőművészet egyik legösszetettebb és legmagasabb színvonalú teljesítménye. Mindössze 33 évet élt, de a szentendrei fiatalok körében példamutató mesterré vált ez alatt, az 1945 utáni progresszív művészeti irányzatokat képviselő Európai Iskola legendás alkotóként tisztelte, művészettörténészek pedig vezéregyéniségként tekintenek rá.
1928: Megszületett Andy Warhol amerikai képzőművész. Egyike volt azon amerikai képzőművészeknek, akik központi figurájává váltak a pop-art irányzatnak. Először reklámrajzolóként lett sikeres, majd festőként és avantgarde filmkészítőként lett világszerte híres. Legtöbb filmje az unalomról szólt. Egyszer egy interjúban el is ismerte, hogy szereti az unalmas dolgokat, a filmet az időtöltés egy módjaként jelölte meg.