Ötvös István: Kádár "forradalma". Az 1956-os forradalom elbeszélésének problémái a Kádár-rendszerben. L' Harmattan Kiadó, 2026.

„Különös problémát jelent, hogy egyes eseményeket gyakran maga a történelem értékel át. A rövid távú politikai következmények többnyire azonnal világossá válnak, azonban a történeti hatások csak idővel rajzolódnak ki az elemzők szeme előtt.”

A rendszerváltást követően 1956-ról könyvtárnyi szakirodalom született, ezeknek fókuszában főleg az eseménytörténet állt. A téma historiográfiájával és azzal, miképpen alakult a Kádár-korszakban az akkor ellenforradalomnak nevezett október végi – november eleji eseménysor, kevésbé foglalkoztak. Most a 70. évforduló alkalmából Ötvös István dolgozta fel, miképpen formálódott a szovjet segítséggel hatalomra került vezetés emlékezetpolitikája.

A bevezetést követően először azt mutatja be a szerző, hogy miután Kádár visszatért a szovjetek védelme alatt, hogyan veszi át a hatalmat és ezt miképpen fogadtatja el párttársaival. Ennek pikantériája, hogy kezdetben például Biszku Béla is nehezen fogadta el vezetőnek, pedig őt tartjuk számon az 56-os megtorlások egyik fő arcának. Ezt követően kerül elő a kérdés, hogy mit kommunikáljanak a történtekről, különösen mi legyen Nagy Imre személyével. Végigkövethetjük, ahogyan decemberben elkezdenek tárgyalni mindezek megvalósításáról, majd megszületik az első brosúra és végül a Fehér Könyvek, melyek tartalmát részletesen ismerteti. A feldolgozások közül többek között bemutatja Berecz János és Hollós Ervin munkáit, szóba kerül mit gondolt a történtekről Nemes Dezső és Molnár Erik. Közben azt is prezentálja, hogyan gondolkodtak arról, miért robbant ki a forradalom, hogyan formálódott a Köztársaság téri vérengzés elbeszélése, és miképpen durvult el Nagy Imre szerepe, aki kezdetben megkapta a megtévesztett jelzőt, aztán már nyugati ügynöknek is beállították. A rendszerváltozás hajnalán megjelenik Pozsgay Imre beszéde, Nagy Imre újratemetése és a köztársaság kikiáltása és ezután láthatjuk, milyen kiadványcunami következik, amelyben a fő szerepet a forráskiadványok és az emlékiratok játsszák. A végén még megemlíti az emigráns irodalmat, és bemutatja, hogyan válik mártírrá Nagy Imre egyesek szemében, de szót ejt Gosztonyi Péter munkájáról is.

Mindezen könnyen követhetően vezet minket végig a szerző, sokat idézve a korabeli kiadványokból és forrásokból. Néha tesz egy-két cinikus megjegyzést egyes kiadványok tartalmát összevetve a jó ízlés határán belül, ami kiválóan színesíti a szöveget. Ezek mellett számos érdekes gondolatot megoszt a történelemmel kapcsolatban, számomra a következő volt a legérdekesebb:

„Nincs olyan történeti esemény, amelyről – legalábbis a történészek szerint – elegendő forrással rendelkeznénk. A források mennyiségét és minőségét rendre kritizálják a szakértők, hiszen mindig fel lehet tenni olyan kérdést, amelyre nem lehet a szakmai szabályok szerint hitelesnek tekintett választ adni.”

Kiváló munkával van tehát dolgunk, amely igazi csemege azok számára, akik arra kíváncsiak, hogyan formálódott a hatalom által kontrollálva 1956 emlékezete a Kádár-korszakban.

Sásdi Tamás