B. Szabó János: A mohácsi csata. Corvina Kiadó, 2024.

„Az emberi lélek hajlik rá, hogy egy-egy kudarc vagy siker magyarázatát a körülményektől függetlenül magában vagy abban a közösségben keresse, melyhez tartozik. Így igazolódik a szerencsés körülmények közé került népek kiválósága történelmükben visszamenőleg is, de így fedezik fel a kudarcok „okait” is egy nép múltjában. Ez a szemlélet jellemezte a hazai közélet és a történettudomány számos szereplőjét is, emiatt válhatott az idők folyamán „Mohács”-ból előbb az ország népét sújtó isteni büntetés, majd a nemzet erkölcsi romlását felmutató példázat, holott a csata előtt kevesen jósoltak volna végromlást országunknak.”

Fontosabb történelmi eseményeink, különösen a nagy nemzeti tragédiák számos történeti feldolgozást megértek, általában kerek évfordulókon rendre újabbakkal is bővülnek. Jómagam most a mohácsi vész 480. évfordulójára írt munkát vettem elő, melyet B. Szabó János írt és a Corvina Kiadó adott ki először 2006-ban.

Maga a könyv mindössze 180 oldalt tesz ki, a rövidsége ellenére egy rendkívül informatív monográfiával van dolgunk, amely hadtörténeti megközelítésből dolgozza fel a középkori Magyarország végét is jelentő eseményt. A szerző kezdésként kitér a téma historiográfiájára, majd egy rövid történeti áttekintés következik a szembenálló felekről, először a törökök, aztán a magyarok kerülnek sorra, de tesz egy kisebb kitérőt a korabeli nemzetközi helyzetre is, hogy érthetővé váljon, miért is maradt pár zsoldost leszámítva szinte egyedül a magyar haderő. Ezután felvázolja a közvetlen előzményeket, kezdve az 1521-es veszteségekkel, majd szép lassan eljutunk a csata évébe, ahol rögtön részletesen képet kapunk a két sereg összetételéről, majd kitér arra is, hogy hol zajlott az ütközet és bemutatja azt is, hogy évszázadok alatt milyen viták zajlottak arról, hogy voltaképpen hol is lehetett a csata. Ezt követően részletesen levezeti magát az ütközetet, a hadmozdulatok mellett ír annak időtartamáról is, és humorosan megjegyzi:

„Sok magyar szakíró fel volt háborodva azon, hogy egy ilyen fontos csata csupán egy-két óráig tartott, holott Magyarország végromlása ennél nyilván többet „érdemelt” volna.”

Nem hagyja ki a török győzelem utáni eseményeket sem, majd ráadásként olyan, a mohácsi vészhez kötődő tévhitekbe is belemegy, mint Szapolyai szerepe és a király halála körüli mendemondák.

Mindezt a szerző könnyen emészthető formában, szinte szórakoztatóan tárja elénk, nem nélkülözve sokszor a humort sem. Sokat idéz a korabeli forrásokból és más szakmunkákból és ezeket ütközteti is és azt is megemlíti, hogy néhány tévhit hogyan maradt meg a hazai történelemoktatásban. A szöveget nagyon gazdag képanyag egészíti ki, amely még közelebb hozza hozzánk a témát. A végén pedig egy kisebb irodalomjegyzékből is szemezgethetünk, ha még jobban el szeretnénk mélyülni a témában.

Rövid, de alapos munka, amely bátran ajánlható bárkinek, aki egy kiváló könyvet szeretne olvasni az 500 éve történt mohácsi csatáról!