Hahner Péter: 13 diktátor. Fejezetek a forradalmak történetéből. Animus Kiadó, 2017.

„Napjainkban a „forradalom” a mindennapi nyelvhasználatban egyszerűen fontos változást jelent. A történetírásban azonban továbbra is használatban maradt a szűkebb értelmezése: jelentős és tartós változást hozó, népi közreműködéssel végrehajtott, viszonylag erőszakos és gyors politikai átalakulás.”

Hahner Péter neve garancia arra, ha az olvasó egy kiváló történeti könyvet szeretne olvasni, legyen az tankönyv vagy ismeretterjesztő munka. A két tévhitekkel foglalkozó munkával elkezdett sorozata gazdagította az utóbbi kategóriába tartozó kiadványokat, azonban az ebbe illeszkedő 13 diktátor című munka kissé felemásra sikeredett.

A kötetben tíz eseményt mutat be, amelyeket ő forradalomként definiál és ezekhez 13 embert kapcsol, akikről elmagyarázza, miért is lehet diktátornak nevezni az adott személyt annak ellenére, hogy a történetírásban nem ez a kép alakult ki az illetőről.

Bevezetőként meghatározza, mit értünk a forradalom fogalma alatt és ehhez számos politikai gondolkodó gondolatait is felhasználja. Ezután következnek felváltva a forradalomként megjelölt esetek, melyekhez átlagban egy, de olykor több résztvevő életrajzát mutatja be, ezeket időben a 17. századtól egészen a 20. századig veszi. Előbbieknél belemegy az eseménytörténetbe, és kitér annak emlékezetére is, míg a személyeknél végigmegy az életükön és itt sem hiányozhat, hogyan maradt meg az illető az utókor szemében.

Az események kiválasztása véleményem szerint hagy némi kívánnivalót maga után. Igaz az angol forradalmat nem tudjuk elképzelni Oliver Cromwell nélkül, azonban végképp érthetetlen marad, hogy miért követi két életút a francia forradalmat, az oroszt pedig három, és miért került be a kötetbe a 19. századi latin-amerikai függetlenségi mozgalom. az amerikai függetlenségi háború és az 1848-as forradalmakat miért éppen Garibaldi életével párosította? Emellett a nácik hatalomra jutását kevésbé szokták forradalomként ábrázolni, míg a kommunista Kína létrejötte totál érdektelennek hat ezek között a témák között. Az is rejtélyes, hogy az utolsóként bemutatott kubai forradalomnál miért csak Che Guevara életútja van ábrázolva?

Maga a szöveg eléggé kétarcú, egyes tanulmányok hozzák a szokásos hahneri szórakoztató ismeretterjesztést, amelyekben megcsillan a szerzőtől megszokott finom humor, de vannak részek, amelyeken érződik, hogy muszájból írta meg. Sokat idéz más munkákból, olykor hosszabb sorokat, ami már-már azt az érzést kelti, hogy ő nem tudott többet hozzátenni az adott témához. A kötetet egy irodalomjegyzék zárja, így ha esetleg egy-egy témában kedvet kapunk a továbbolvasáshoz, itt tudunk szemezgetni.

Sásdi Tamás