Stefano Bottoni: Balsors, akit régen tép. Történelmi Kalauz egy új nemzedéknek. Magyar Hang Könyvek, 2025.

„A mai Magyarország többszörösen traumatizált közösség. Olyan történelmi kataklizmák nyomán alakult ki, amelyeket konszolidációra törő, és regenerációs üzeneteket közvetítő időszakok követtek. Ezek viszont újabb traumákat hordoztak magukban, következtében pedig ördögi kör zárult be.”

Számtalanszor leírtam már, hogy kiemelten érdekel, külföldi történészek hogyan látják a történelmünket. Ezért is vettem kezembe érdeklődéssel Stefano Bottoni könyvét, amelynek az a különlegessége, hogy a szerző olasz-magyar kettős állampolgár, és azt kívánja megválaszolni, mitől ilyen pesszimista a magyar nép, és mi vezetett az ország jelenlegi állapotához.

Az előszót követően a szerző röviden és tömören összefoglalja a Szent Istvántól egészen a 20. század elejéig tartó időszakot, vizsgálódását pedig érezhetően jobban a közelmúltra helyezi. Ami újdonság ebben a kötetben, hogy az eddig a tankönyvekben bevett korszakolást (Őszirózsás forradalom, Tanácsköztársaság, Horthy-korszak, második világháború, Rákosi-korszak, 1956, Kádár-korszak, rendszerváltozás utáni időszak) teljesen máshogy prezentálja. Ezeket négy részre osztja fel, mégpedig: a forradalmaktól a tekintélyelvű megújulásig (1905-1938), birodalmi önkény és társadalmi erőszak (1938-1963), a nyugati minták nyomán (1963-2004) és az illiberális fordulat 2004-től. Ezeknél belemegy a politikai, társadalmi és gazdasági fejlődésbe és megemlíti a főbb eseményeket. Kitér az emlékezetpolitikára is, és hangsúlyozza, hogy főleg a vesztes forradalmak kiindulópontjait (március 15. és október 23.) tudtuk ünnepként elfogadni és az egyéb pozitív események, mint a Habsburgoktól való függetlenedés, a kiegyezés, vagy a két első köztársaság kikiáltásának dátuma voltaképpen feledésbe merültek. Kiemeli még, hogy a köztudatban jobban benne van a vörösterror és a fehérterror brutalitása, de kevésbé foglalkozunk az ugyanakkor az országba betörő és területéhes leendő szomszédok által elkövetett atrocitásokkal.

A kötetben található pár kisebb pontatlanság, ezek históriánk két olyan esetéhez kötődnek, amelyeket napjainkig homály fed. A zsidó emancipáció bemutatásánál megemlíti a szerző a tiszaeszlári vérvádat is, ahol ő azt mondja, hogy az egész Solymosi Eszter rejtélyes halála miatt indult el. Az eddigi feldolgozások csak egy feltételezett holttestet említenek, amiről kiderült, hogy nem a kislányé. A történetírás is csak annyit tud több mint 140 év után, hogy Eszter elindult festékért és utána már senki se látta. A másik a zsidók deportálásával kapcsolatos, ahol kész tényként írja le Bottoni, hogy Horthy egy ideig tétlenül nézte a zsidók elhurcolását és utána cselekedett. A szakirodalom is azt írja, hogy nem tudott róla mi zajlik a szeme előtt, és ha készpénznek vesszük azt, amit az Emlékiratokban mond magáról a kormányzó, hogy ő aztán nem volt egy észlény, ezt akkor voltaképpen igaz is lehet, hogy tényleg nem vette észre, csak miután tudatosították vele a tényt.

Ehhez a két kisebb hibához hozzájön egy harmadik is a kötet vége felé, amikor a megírás idejéhez közeledve bizony enyhén érződni látszik a szerző politikai véleménye, ami egy történésznél nem lenne megengedhető, bármelyik oldalon is álljon.

Mindezeket a szerző olvasmányosan és érdekfeszítően mutatja be nekünk, sokat idézve és hivatkozva más, magyarul még meg nem jelent munkákból is. A végén egy kisebb irodalomjegyzék található, amelyből akár a következő olvasmányt is kiválaszthatjuk magunknak.

Annak ellenére, hogy szinte az élőfába is belekötöttem az értékelés során, ajánlom ezt a kötetet, hiszen egy eddig nem megszokott megközelítésben vezet minket végig a magyar történelmen, amelyet rövidsége (210 oldal a törzsszöveg) miatt akár egy hosszú utazás vagy egy hétvége alatt is gyorsan el tudjuk olvasni.

Sásdi Tamás