Gali Máté: A próbára tett nemzet. Fejezetek Magyarország modern kori történelméből.
Mindig érdekes, amikor egy általunk kedvelt történész tanítványa bontogatja szárnyait és láthatjuk milyen hatással volt rá a mestere. Romsics Ignác tanítványaként Gali Máté nagyon jó példa erre, hiszen első tanulmánykötetében láthatjuk mi lett a diákból. A kötethez egy másik nagynevű történész, Szakály Sándor írt kezdésnek ajánló sorokat, ő olyan történésznek tartja a szerzőt, akit
„az oly sokszor és sokat idézett „sine ira et studio” elv vezérli. Ennél jobbat történész számára még nem fogalmaztak meg. Harag és elfogultság nélkül, pártatlanul. Nem könnyű ezt megtartani senkinek.”
A saját előszavában megismerhetjük magát a szerzőt, milyen út vezetett a mostani munkahelyéig és megtudhatjuk, kik azok a különböző világnézetű történészek, akik hatottak a gondolkodására. A kötet tizenöt tanulmánya pedig a legjobb példa rá, hogy a fent említett megállapítás teljes mértékben igaz a szerzőre.
A tanulmányok közül kettő foglalkozik a dualizmus korával, a többi tizenöt pedig a Horthy-korszakkal. Az első kettő Berzeviczy Albert munkásságával foglalkozik, kezdésként Berzeviczy Csáky Albinnak írt levelét ismerhetjük meg az erdélyi nemzetiségin kérdésről, majd a második tanulmányban főleg Berzeviczy nemzetiségi kérdésről vallott gondolatai vannak a főszerepben, de mellette megismerhetjük magát a tárgyalt személyt is. Ezután áttérünk az első világháború utáni Magyarországra és megismerhetjük a sikertelen csehszlovák – magyar határtárgyalások eredményét, majd a kötet első igazi fénypontja következik. A Magyarországi Tanácsköztársaság historiográfiája valóban harag és részrehajlás nélkül, olykor némi iróniával fűszerezve mutatja be, hogyan látták a „dicsőséges 133 napot a Horthy-korszakban, az államszocializmus időszakában és a rendszerváltás után, egyes történeti munkákat pedig be is mutatja számunkra a szerző. Ezután Horthy hatalomra kerülése következik, amely a Horthy-korszakot kedvelők számára is mutathat érdekességeket, mert a szerző amellett hogy végigvezet minket a kormányzóvá választásig a tárgyalt személy pályáján, összeveti a forrásokat és a szakirodalmat egyaránt. Ezután arról olvashatunk, hogyan gondolkodtak Trianon témájáról egyes politikai gondolkodók az adott időszakokban. Megismerhetjük Olaszország és a magyar revízió kapcsolatát egy érdekes tanulmányban, majd három olyan tanulmány következik, amely Bethlen Istvánnal foglalkozik. Megismerhetjük a politikai gondolkodását, kapcsolatát Szekfű Gyulával és nem maradhat ki a historiográfia szem. A következő három tanulmány a Numerus Clausus-szal foglalkozik, egyaránt megismerhetjük a sajtóreflexiókat 1920-ból, a törvény elfogadásakor és annak felülvizsgálatakor, 1928-ban, majd Berzeviczy Albert gondolatait is megismerhetjük ezen törvényről. Utolsó előttiként két különböző világnézetű író, Rónai Mihály András és báró Szalay Gábor kapcsolatát ismerhetjük meg egy levél alapján, akiket a holokauszt hozott össze. Végére maradt a kötetben az igazi tűzijáték, amely véleményem szerint a legerősebb tanulmány a tizenötből, a majdnem nyolcvan oldalas historiográfia a Horthy-korszakról. Ebben öt témakörben ismerhetjük meg hogyan foglalkoztak a kortársak, a szocializmus megmondóemberei és történészei és a rendszerváltozás utáni munkákat is megismerhetjük. Egyaránt végigvezet minket a szerző a politikai rendszer, a társadalomtörténet, a külpolitika, a második világháborús szereplés és Horthy Miklós személyén. Nagyon részletesen megismerhetjük az egyes művek gondolatait és olykor mi is kedvet kaphatunk elolvasásukhoz. Az áttekintés végén pedig megállapítja, hogy
„Jól látható tehát, hogy Horthy Miklósnak, mint minden embernek, az élete során egyaránt voltak jó döntései, de akadtak elhibázott cselekedetei is. Megítélése vélhetően még nagyon sokáig nem lesz egységes sem a történészek, sem pedig ebből kifolyólag a társadalom jobb-és baloldala számára. Az azonban elvitathatatlan, hogy 1920 és 1944 között egy rendkívül sokszínű és mozgalmas, sorsfordító időszakban állt Magyarország élén, s ezzel végérvényesen beírta nevét a történelemkönyvek lapjaira.”
A kötet szövege viszonylag könnyen követhető, tanulmánykötet lévén nem minden írás válhat kedvencünkké, de ha végigolvassuk a kötetet, számos érdekességről tudomást szerezhetünk, ami eddig nem került érdeklődésünk középpontjába. Az egyes tanulmányok előtt egy-egy kép található a tárgyalt személyről vagy eseményről, amely kicsit közelebb hozza számunkra a tárgyalt témát. A kötet végére pedig mi is megbizonyosodhatunk, hogy a szerző ugyan némi iróniát használ olykor-olykor, de meg tudja tartani a „harag és részrehajlás nélkül” elvét. A kötetet leginkább a Horthy-korszak iránt érdeklődőknek lehet ajánlani.
Sásdi Tamás
