Jason Epstein: A könyvkiadás múltja, jelene és jövője. Európa Könyvkiadó, 2002.
Vékony kis könyv, de egy olyan embernek, akit érdekel a könyvszakma múltja, rendkívül tartalmas. A szerző majd 50 éves pályájára emlékszik vissza, amelyet összevet a mai technikai fejlődéssel is. A bevezetőben leírt helyzet, mely szerint a bevásárlóközpontokba kerültek a nagyobb könyvesboltok, érezhető volt itthon is pár évvel a könyv megírása után is. Láthatjuk, hogy egy irodalomkedvelő bölcsész az egyetem elvégzése után hogyan kerül bele a könyvszakmába, hogyan lesznek olyan ötletei, amellyel sikerre vihet egy kiadót. A saját karrierje mellett bemutatja milyen volt az ő korában a könyvszakma, melyek voltak a nagyobb bestsellerek és hogyan alakította át a kereskedelmet a számítógép, majd az Internet megjelenése. Ami meglepő, hogy kijelenti, hogy ezt a szakmát csak teljes szívvel lehet csinálni és ott kinn a Nagy Almában se nagyon lehet belőle meggazdagodni. Kicsit olyan, mintha egy magyar könyves visszaemlékezést olvasnánk, csak a helyszín más. Maga a könyv magával ragadó a rendkívül olvasmányosságával, elsősorban annak kötelező, aki a könyvszakmában tevékenykedik, de ajánlható annak is, aki kíváncsi egy szakmai visszaemlékezésre.