Kertész István: Híres és hírhedt római császárok. Kocsis Kiadó, 2022.
„nagymértékben az egyes császárok személyiségjegyeitől függött, miképp élnek vagy élnek vissza a sors által felkínált lehetőséggel. Ebben a szituációban benne rejlett a bukás csakúgy, mint a szép ívű politikai pálya esélye.”
Kertész István neve garancia arra, hogy ha az ókori görög vagy római történelem egy-egy fejezetére kíváncsiak vagyunk, akkor egy alaposan megírt olvasmánnyal lesz dolgunk. Ezzel a kötettel sincs másképp, a cím alapján azt gondolná az ember, hogy a császárok életrajzai vannak benne. Nem is járunk messze a valóságtól, viszont lényegében ez a kötet a Római Császárság időszakának egy kisebb összefoglalása életrajzoknak álcázva.
A kötet négyötödét kitevő főszövegben tizenhárom császár életrajzát ismerhetjük meg részletesen, főképpen a származásukra, hatalomra kerülésükre, uralkodásuk főbb eseményeire és haláluk körülményeire kitérve. A főbb események mellett a császári hatalom és Róma fejlődését is nyomom követhetjük. Kezdésként Julius Caesar életrajzánál a Római Köztársaság válságának kellős közepébe csöppenünk bele és láthatjuk ahogy megszerveződik az első triumvirátus, majd az, ahogyan Caesar próbálja megvalósítani az egyeduralmat, de meggyilkolják. Octavianusnál tanúi lehetünk a második triumvirátus megalakulásának, majd Antonius és Octavianus egymás ellen fordulásának és végigkövethetjük, ahogy az actiumi csata után létrejön a principátus, amely bújtatott formában létrehozza a császári hatalmat a köztársasági intézmények meghagyásával. A Julius-Claudius dinasztia uralkodása alatt láthatjuk a principátus gyermekbetegségeit, a sokszor zsarnoki uralkodók által. Tiberius uralkodása se volt gondoktól mentes, de tanúi lehetünk annak az abszurd helyzetnek, ami Caligula és Nero alatt valósult meg, utóbbinál kiválóan bemutatja a szerző, hogy az olimpiai számok megnyerése fontosabb volt számára, mint Róma állapota, amely ekkor le is égett. Vespasianus életrajza a következő, de a szerző pár sorban átvezetésként bemutatja azt az anarchiát, amely Nero halála után keletkezett. Vespasianus uralkodását már a principátus megszilárdulásaként ismerhetjük meg, akit segített utódja Titus és egy kisebb megtorpanás következett be a szintén zsarnoki Domitianus alatt. Ezután következik az Antoninusok uralma, ahol Traianus és Hadrianus alatt a Birodalom eléri legnagyobb kiterjedését és innentől kezdve annak megvédése lesz a fő teendő. Marcus Aurelius uralkodása alatt láthatjuk, hogy egy princeps már nem bírja a birodalmat igazgatni, ezért vesz maga mellé egy társcsászárt. A védekezés megszervezése mellett bepillantást nyerünk a császár filozófiai munkásságába is. Az időszakot a szintén zsarnoki ambíciókat dédelgető Commodus uralkodása zárja, ahol a szerző tesz egy nagyon szép megállapítást az eddig olvasott időszakról:
„Érdekes koreográfia valósult meg az egymást követő császári dinasztiák sorsában: a sokszor őrültként viselkedő Neróval kihalt Julius-Claudius-nemzetség végét az öngyilkosságba hajszolt princeps pusztulása jelentette, a Flaviusok sora a zsarnoki hajlamú Domitianus meggyilkolásával szakadt meg; míg az előző életrajzok sokat dicsért Antoninus-császárainak uralkodását egy méltatlan utód, a végül megfojtott Commodus olykor tragikomédiába hajló országlása zárta le. A császári nemzetségek életfája mindhárom dinasztia esetében végzetszerűen elhullajtotta utolsó leveleit.”
Az utolsó két életrajznál ugrunk egyet az időben és egy újabb válságos időszakban találjuk magunkat, ahol először Diocletianus létrehozza a dominatust és kiépíti a tetrarchia rendszerét, míg Constantinus alatt láthatjuk ahogyan a kereszténység engedélyezett vallás lesz,maga a császár pedig a „külső ügyek püspökeként részt vesz a niceai zsinaton. Tanúi lehetünk Constantinopolis megalapításának és a császár halálával véget is ér az első blokk. Az utószóban még olvashatunk arról a problémáról is, hogy időben hogyan határozzák meg a történészek a Római Császárság kezdetét és végét.
A kötet utolsó lapjain lexikonszerűen megismerkedhetünk az összes császárral Octavianustól Justinianusig, ebből a felsorolásból pedig végigkövethetjük a főszövegben kihagyott anarchiát Commodus és Diocletioanus között és a bukás felé vezető utat a hunok megjelenésével, majd a birodalom kettészakadásával és azzal a kísérlettel, amivel Justinianus próbálkozik a birodalom helyreállításával.
A kötet szövege a történelmi ismeretterjesztő könyvekhez szokott olvasó számára olvasmányos, a szerző az ironikus humort sem nélkülözi az írásából. A törzsszövegben bőségesen idéz a forrásokból, olykor ütköztetve is azokat egymással. Az idézett szövegek alapján pedig mi is kedvet kaphatunk a nagyobb ókori művek elolvasására. Ez a könyv bátran ajánlható azoknak, akik a Római Császárság időszakát szeretnék megismerni!
Sásdi Tamás
