Kertész István: Hannibál. Kocsis Kiadó, 2023.
„Miközben Róma, mint a sárkány, amelynek levágott feje helyére új nő ki, minden kudarc után új erőre kapva folytatta harcát, a punok anyagi erőforrásai fokozatosan elapadtak.”
Az ókor egyik meghatározó eseménye volt a pun háborúk sorozata. Külön ezzel a témával foglalkozó történelmi ismeretterjesztő könyv tudomásom szerint mostanában nem jelent meg, az ókori görög és római történelem egyik legismertebb hazai képviselője, Kertész István egy felújított munkájával ismertet meg minket a korszak ezen epizódjával a tőle megszokott alapossággal.
A szerző meglehetősen messziről kezdi a tárgyalást, bemutatja Karthágó történetét egészen a háború kitöréséig. Emiatt is külön kuriózumnak számít ez a kiadvány, hiszen az ókori Keletről szóló munkák többsége általában leragad Egyiptomnál, és Fönícia területe abszolút el van hanyagolva. A punok civilizációjának története mellett külön kitér a hadsereg összetételére és a fegyvernemeket is kellő részletességgel ismerteti velünk. Ezután tér rá a Rómával való kapcsolatra, ahol képet kapunk arról a folyamatról, ahogy a kezdeti kitűnő gazdasági kapcsolatot felváltotta a háborús szembenállás. Az első pun háború kitörésének okait és eseményeit viszonylag gyorsan letudjuk, közben színre kerül a kötet főszereplője, Hannibál. Magánéletéről keveset tudunk meg, a szerző inkább a katonai pályafutására helyezi a hangsúlyt. Mielőtt kitörne a második pun háború, a szerző bemutatja nekünk a hatalma csúcsán álló Róma hadseregét. Ezután következik maga a harc, amelyben kiemelt szerepet kap Hannibal átkelése az Alpokon a harci elefántokkal és azt is megtudhatjuk, hogy
„Ha az elefánt megvadul, az tönkreteheti az egész napodat.”
Róma és Hannibál összecsapásából részletesen kiemeli a Trasimenus-tónál és Cannae-nál vívott csatákat, utóbbi a későbbi hadművészetre gyakorolt hatását külön elemzi. Végigkövethetjük, ahogy Hannibal ugyan eljut Róma kapujáig, de azt nem tudja kihasználni, végül Scipio reformjának köszönhetően Róma számára fordul a hadiszerencse és átélhetjük a zámai végjátékot. Végül következőképpen emeli ki a Hannibállal vívott háború jelentőségét Róma számára:
„A hannibáli háború valóban fordulópont volt Róma történetében, hiszen több mint négyszáz itáliai települést sújtó pusztításai nyomán éleződtek ki a belső társadalmi ellentétek, és robbantak ki a 2. század végén annak a polgárháborúnak a véres küzdelmei, amit A. J. Toynbee igen szellemesen "Hannibál kései bosszújának” nevezett.”
Hannibal veresége után még olvashatunk életének további eseményeiről és arról, ahogyan Róma két pun háború között a más összecsapásokat is letudott, végül a mindent elpusztító, harmadik konfrontáció következik, melynek vége után jómagam hiányoltam a sóval való behintés legendájának megemlítését. Ezután még tanúi lehetünk, ahogy Karthágó a Római Birodalom szerves része lesz és a szerző egészen az arab hódításig vezet minket a történetében.
A szerző stílusa a történeti ismeretterjesztő szakkönyvekhez szokott olvasónak könnyen követhető, személy szerint számomra a hadseregek összetételeinek leírása kissé száraz volt, mindezt ellensúlyozta az eseménytörténet részletessége, ahol olykor kissé megcsillant Kertész István ironikusabb oldala. A törzsszöveget számos forrásrészlet idézésével teszi számunkra még érdekesebbé. A kötet közepén található egy kisebb képmelléklet, míg a végén időrendi tábla segíti a téma kronológiájában való jobb eligazodást, ezután pedig egy kisebb szakirodalmi felsorolásból kereshet magának az ember következő olvasmányt.
Hiánypótló munka a hazai történelmi ismeretterjesztő piacon a téma egyik legjobb szakértőjétől, bátran ajánlható az ókori Rómát kedvelők számára!
Sásdi Tamás