Kelecsényi László: Álmodozók és megszállottak. Bevezetés a magyar filmtörténetbe. Bölcsészettudomány-sorozat, L' Harmattan - Zsigmond Király Főiskola, 2010.

A könyv nagyon tömör összefoglalása a magyar film történetének. A hazai filmgyártás kezdetétől egészen a rendszerváltásig kísérhetjük figyelemmel a magyar film útját. Az időbeli elosztás sajnos nem egyenletes, a második világháború utáni történések nagyobb helyet foglalnak a könyvben, mint a háború előtti. Ennek ellenére a dualizmus és a Horthy-korszak filmtörténetéről is nagyon jó képet kaphatunk, megismerhetjük a főbb filmeket, színészeket és rendezőket. A szerző egyfajta nosztalgiával gondol vissza a két világháború közötti korszak színészeire: a korabeli sztárok jobban megdolgoztak a sikerért és voltak valakik, nem úgy mint napjainkban a valóságshowknak nevezett műsorok szereplői. A második világháború utáni részben már részletesebben tárgyalja a dolgokat, külön alfejezeteket szentel például a vígjátéknak, a dokumentumfilmeknek és az animációknak, olykor egy-egy nagyobb rendező nagyobb korszakát is külön ismerteti. A jelentősebb filmek tartalmáról itt is olvashatunk pár mondatot. A szöveget olykor híresebb filmkritikusok, gondolkodók, történészek pályafutásával egészíti ki. A könyv végén pedig időrendi áttekintés és fogalomtár található a jobb eligazodást segítve, a fejezetek végén pedig ajánlott irodalom segíti a továbbtájékozódást. Maga a könyv mindössze 123 oldalas, ezért az egyetlen negatívum, hogy eléggé rövid. Eredetileg tankönyvnek készült, de ajánlható bárkinek, akit érdekel a magyar film története!

 

Sásdi Tamás