Bartha Ákos: Véres város. Fegyveres ellenállás Budapesten 1944-1945. Jaffa Kiadó, 2021.

 

Magyarország német megszállásával kapcsolatban kifejtett ellenállásról a marxista történetírásunk azt sugallta, hogy a kommunisták vitték a prímet. Ez a kötet rendhagyó módon mutatja be a német megszállás kezdetétől a kiugrási kísérleten át egészen a háború végéig azt a töméntelen budapesti ellenállót, akiket még megjegyezni is nehéz lenne. Olvashatunk baloldali és jobboldali ellenállókról, olyanokról akik teljesen a szélsőjobbon álltak, de nem nézték jó szemmel a németek és a nyilasok garázdálkodásait, de felbukkannak olyan zsidók is, akik a mostani nyolcadik kerületben kifejtettek valamilyen szintű ellenállást a nyilasokkal és a német megszállókkal szemben, ennek köszönhetően a környéken iszonyatos mészárlást végeztek a megtámadottak. Az eddig ismert nevek közül felbukkan a könyv lapjain többek között Ságvári Endre, Bajcsy-Zsilinszky Endre és a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságba, itt megismerhetjük jobban Tartsay Vilmost és Kiss Jánost is, de olyanokat is megismerhetünk, akik a német megszállás, illetve a nyilas-puccs ellen dolgoztak. Olvashatunk olyanokról is, akik Budapest egy-egy pontján tevékenykedtek. Maga a szöveg könnyen követhető, a szerző olykor az ironikus humort sem nélkülözi, ami még élvezhetőbbé teszi az amúgy nem éppen vidám olvasmányt. A szöveget képek egészítik ki, amelyek közelebb hozzák hozzánk a megismert ellenállókat. A kötet végén egy bőséges irodalomjegyzék található, így aki egy-egy témát tüzetesebben meg szeretne ismerni, az itt tovább keresheti a leendő olvasnivalóját. A kötet ajánlható bárkinek, aki érdeklődik Magyarország második világháborús története iránt!

 
Sásdi Tamás