Dulai Péter: Amiért halál járt. Utolsó kivégzettek a Kádár-korszakban. Cser Kiadó, 2023.
„A gyakran felbukkanó, nosztalgikus gondolat, ami szerint „régen minden jobb volt” és „bezzeg régen nem történtek ilyenek” egyszerűen nem igaz.”
Dulai Péter, az Élet elleni bűncselekmények Facebook-oldal szerkesztője a kiválóan megírt Gyilkosság a panel tetején után két évvel előrukkolt egy újabb kötettel, amely az utolsó magyarországi kivégzettek eseteit mutatja be. A folytatásoknál mindig kérdéses hogy sikerül az újabb könyv, azonban a második kötet véleményem szerint az előzőt is túlszárnyalta.
A bevezetőt követően elénk tárul a Kádár-korszak társadalomtörténetének egy-egy sötét szelete A 19 történetben az a különleges, hogy Nógrád megyét leszámítva ezek voltak a megyeszékhelyeken és Budapesten azok az esetek, amelyekben a gyilkosságok elkövetőit a korszak legszigorúbb ítéletével jutalmazták cselekedeteikért. A szerző mindegyik történetnél ugyanazt a sémát követi, először ismerteti az adott gyilkosságot, sokszor rendkívül brutális módon leírva annak módját. Miután elborzadtunk az adott sztori kegyetlenségén, bepillantást nyerünk az elkövető és sokszor az áldozat előéletébe, képet kapunk életkörülményeikről, majd azt, hogyan derül ki, hogy ők voltak a tettesek. Ezután a bírósági szakaszokat követhetjük végig, láthatjuk milyen nehézségek akadtak tárgyalás közben és végül a kivégzés helyéről, idejéről és módjáról olvashatunk. Ezekben találkozhatunk anya-, testvér-és gyerekgyilkosokkal, nyereségvágyból elkövetett emberölésekkel, katonával és rendőrrel, akik visszaéltek a hivatásukkal. Olyanok is akadtak, akik ültek már börtönben és szabadulásuk után gyilkoltak. Az esetek mellett azt is megtudhatjuk, hogy a kivégzéseken asszisztáló személyzetnek nagyon korán csörgött az ébresztőórája, amikor esemény volt:
„A kivégzéseket az országos gyakorlathoz igazodva a megyeszékhelyen is hajnalban hajtották végre. Ilyen esetekben a titkárnő sem volt kivétel, korán be kellett mennie, hogy a megjelent ügyésznek, börtönparancsnoknak, ítélet-végrehajtónak vagy börtönorvosnak kávét főzzön.”
A 19 történet megismerése után az utolsó fejezetben a halálbüntetés melletti és elleni érveket mutatja be, ezáltal az olvasóra bízva annak eldöntését, hogy mennyire volt ez a büntetőjogi tétel jogos ítélet.
A szerző gördülékeny stílusban írta meg a kötetet, amely által az érdeklődő olvasó nagyon könnyen haladhat vele. A brutális gyilkosságok feldolgozásához olykor erős gyomor szükségeltetik, ezt ellensúlyozza az a gyilkos humor, amellyel a szerző oldja azt az undort, amit egy-egy történet kiváltott az olvasóból. Számomra a következő idézetek voltak rendkívül szórakoztatóak:
„Ami történt, az Agatha Christie regényeiben valószínűleg nem szerepelne a tökéletesen megtervezett és kivitelezett gyilkosság iskolapéldájaként”
„Elkövetőkben és áldozatokban egy közös mindenképpen volt: rettenetesen szerették az alkoholt. A nem éppen lármás Tisza-parti településen történtekből nehéz lenne csavaros észjárású pszichopatákat és őket kergető Columbókat felvonultató skandináv krimisorozatot alkotni. Ez inkább a nyolcvanas évek vidéki valósága, pontosabban annak legrosszabb változata.”
„„Szerintünk akkor lenne teljesen igazságos az ítélet, ha azt az ügyvédet is felakasztanák melléjük, aki védi az ilyen kötélre való gyilkosokat. Az ilyen elvetemült gyilkosok úgysem lesznek az Országunk-Népünk hasznos dolgozó polgárai”, olvasható a Vadász-ügy aktájában egy kézzel írt levélben. Ma ezt talán Facebook-hozzászólásnak hívnánk.”
A szöveget képek egészítik ki, amelyekkel a tett helyszínét, vagy az elkövetőt, esetleg az áldozatot is megismerhetjük.
A második kötettel most már nyugodtan kijelenthetjük, hogy Dulai Péter a magyar kriminalisztika-történet Nyáry Krisztiánja lett, csak itt egy kicsit keményebb életutakat ismerünk meg. Zárásképpen mást nem is lehetne mondani, minthogy várjuk a harmadik kötetet!
Sásdi Tamás
