Majtényi György: Egy forint a krumplis lángos. A Kádár-kor társadalma. Libri Kiadó, 2018.
A szerző két nagyon olvasmányos előzményt tudhat maga mögött (K-Vonal és Vezércsel), ez a kötet méltó folytatása a Kádár-kort bemutató könyveknek. Ugyan kicsit nehezen indul az elméleti megalapozás miatt, ennek ellenére egy nagyon érdekes témát kapunk tőle. Megismerhetjük a korszak igazi társadalmát az elitektől kezdve a munkásokon át a hivatalosan nem létezett szegénységig. Olyan településeket ismerhetünk meg, amelyek a korszak folyamán szűntek meg (Gyűrűfű) vagy hozzácsatolták a mellettük levő nagyobb városhoz (Szentetornya). A különböző társadalmi rétegeket egy-egy személy történetével mutatja be, ami még érdekesebbé teszi az olvasmányt. Megtudhatjuk miért nevezték fridzsiderszocializmusnak a rendszert és honnan eredt a Kicsi vagy kocsi kérdése. A végén kapunk egy kisebb historiográfiai áttekintést és kisebb összefoglalót Kádár személyének megítéléséről is. A szöveget képek egészítik ki, ami még közelebb hozza hozzánk a korszakot. A könyv ajánlható bárkinek, akit érdekel a Kádár-korszak társadalma különböző élettörténeteken keresztül!