Hatos Pál: Rosszfiúk világforradalma. Az 1919-es Magyarországi Tanácsköztársaság története. Jaffa Kiadó, 2021.

 

A rendszerváltozás óta eltelt harmincegy évben nem jelent meg a „dicsőséges 133 napról” egy ismeretterjesztő összefoglalás sem, a legutóbbi is már elmúlt 50 éves, vagyis az is még a marxista történetszemlélet szerint íródott. Itt volt az ideje, hogy végre megjelenjen a témáról ez a kötet, amelyet majdnem egy évnyi várakozás előzött meg. Így elolvasva azt mondom, hogy nagyon megérte a várakozás. Méltó folytatása a szerző előző, Az elátkozott köztársaság című kötetének, szinte ott folytatja, ahol abbahagyta. A kis emlékezetpolitikai bevezető után gondol arra az olvasóra is, aki nem olvasta azt a kötetet és szőrmentén bemutatja a Károlyi-kormány tevékenységét is, hogy aztán rátérjen a 133 nap krónikájának több szempontú bemutatására. Bemutatja a Forradalmi Kormányzótanács csapatát kezdőcsapattól a cserékig, majd tisztázza, hogy zsidóuralom volt-e ez a 133 nap. Ezután következik maga a történet, amely kitér az államelméleti, gazdasági, kulturális és persze társadalmi hatásokra, de nem hiányozhat a honvédő harc és a vörösterror kifejtése sem. Szóba kerül az ellenforradalmi szervezkedés is és láthatjuk hogyan omlik össze a világforradalomra alapozott álom. Kisebb kitekintést kapunk a kommün bukása utáni eseményekre, és a népbiztosok későbbi sorsára is és a végén újra egy kisebb emlékezetpolitikai részben megtudhatjuk hogyan és miért lett az emlékezetpolitika szerves része a „dicsőséges 133 nap” a Kádár-rendszerben. A kötetet egy nagyon részletes bibliográfia és jegyzet zárja. Maga a kötet szövege a barokkos körmondatok és a rendkívül hosszú bekezdések ellenére nagyon olvasmányos és a szerző nem fukarkodik a humorral sem. Nem a téma miatt, hanem az említett humorizálás miatt nem ajánlott tömegközlekedésen olvasni ezt a kötetet, mert egyes poénok annyira ütnek benne, hogy nem tudjuk megállni a hangos felröhögést, jómagam már az első bekezdésnél túl voltam az elsőn és még jó néhány ilyen követte. Ajánlom mindenkinek, aki egy nagyon jó összefoglalást szeretne írni a „dicsőséges 133 napról” és vélhetően a többi olvasóval egyetemben azon a véleményen vagyok, hogy várjuk a harmadik részt is!

Sásdi Tamás