Otto English: Hamisított történelem. Hogyan formálták a világot a múlt hazugságai? HVG Könyvek, 2022.
A tévhitekkel foglalkozó szakirodalom a történeti ismeretterjesztés egyik legnépszerűbb témái közé tartozik, számos könyvvel el van látva a könyvpiac. A magyar szakirodalomban Hahner Péter két munkája (100 történelmi tévhit és Újabb 100 történelmi tévhit) az etalon, a történelemkedvelő pedig ezek olvasása után kíváncsi lesz a külföldi szerző által írt kötetekre is. Azonban nagyon nem mindegy ki ír ilyen könyvet. Jelen kötet esetében a hangzatos cím és a jól csengő szerzői név egyből felkelti az ember érdeklődését és olvasás közben jön csak rá, hogy az amúgy történészek munkájához szokott olvasó totálisan mást kap egy újságíró által, mint amihez hozzászokott.
Maga a szerző abból indul ki, hogy az első világháború történeti narratívája totálisan más, mint amit ő otthon a háborút megjárt nagyapjától hallott. Külön kihangsúlyozza, hogy az átlagembereket – akiket ő a történelem gyalogjainak nevez - és a nőket nem kellene kihagyni a történelemkönyvek lapjairól. Ez a szándék dicséretes, de nem mindegy ezt hogyan tálalja számunkra a szerző. A kötet lapjairól ugyanis nagyon durván érezhető, hogy nem kedveli nemzetének azon tagjait, akik az ellentétes politikai oldalon állnak és esetleg szeretik a hazájukat. Sokat idézi Thuküdidész görög történetírót, Tacitus neve viszont valahogy elő sem kerül a kötet lapjain, pedig ő alkotta meg a történetírás alapszabályát, mely szerint „harag és részrehajlás nélkül” kell történelmet írni. Vannak ugyan nagyon jó gondolatai, de sajnos sokat ront az olvasmány élvezetén ez a szerző szemléletmódja.
A kötet tíz nagyobb fejezetből áll, ezek is hagynak némi kívánnivalót maguk után. Talán az első fejezet az, ahol tényleg csak arról van szó, ami főcímként le van írva, egyben ez az egyik legerősebb tanulmány a kötetben. Itt Churchill legendáját szedi darabokra, miközben a róla könyvet író Boris Johnsont sem kíméli. A másik jó tanulmány Hitlerről szól, ahol tényleg nem szid senkit, itt nagyon jól kiindul abból a legendából, hogy Hitlert majdnem lelőtte egy brit katona az első világháborúban, ami persze nem igaz. Ezután végigvezet minket Hitler karrierjén és el is ismeri, hogy a már-már démoni személy igenis vonzó számára. A többi tanulmány pedig sajnos csapong össze-vissza. Olvashatunk még a curry eredetéről, miközben a szerző egy kisebb nyelvi kitérőt is tesz és hirtelen az angol nyelvet kezdi el elemezni. Megtudhatjuk, mi igaz abból, hogy a brit királyi család német-e, és olvashatunk a politikai bocsánatkérésekről is. Utóbbi fejezet érdekesen indul, a mexikói elnök bocsánatkérése nyomán a kegyetlen azték kultúra pusztulását mutatja be, majd hirtelen átcsap a katolikus egyház bocsánatkéréseibe, nem kímélve II. János Pál pápát. De megkapja a magáét Kolumbusz, Napóleon és Nagy Sándor is. Az egyik legérdekesebb fejezet lenne, amelyik az angol történelmi gyerekkönyvek elemzésével kezd, de itt még egy csillag sem jelzi, hogy hirtelen átlépünk az amerikai polgárháború időszakába és fő témánk Lincoln politikája lesz. A csapongásra az utolsó előtti fejezetben teszi fel az í-re a pontot, amikor Dzsingisz kán hódításainak tárgyalásánál hirtelen észbe kap a szerző és rájön, neki még az észak-koreai rezsimről is írnia kell valamit. A kötet vége felé előkerülnek az oroszok is, szőrmentén megemlíti a sztálini történelemhamisítást, és a mai helyzetet.
A kötet másik nagyon nagy baja a fejezetek megoszlása. A fejezetek címe jelezné, hogy miről lesz szó az adott részben, de az alfejezet elnevezése az, ami igazán jellemzi, azt, amiről olvasni fogunk a következő lapokon. A témaváltást pedig három csillag mutatja az olvasónak, hogy most éppen másról lesz szó, de előfordul – mint fentebb írtam – hogy csak úgy hirtelen elkezd valami teljesen mást tárgyalni, mint amiről az előző sorokban olvashattunk. A fejezetek témánkénti elválasztása sokat segített volna a kötet csapongásán.
Külön ki kell emelnem, hogy javarészt a nyugat-európai történelemről van szó a kötet lapjain. Ugyan az oroszok és Dzsingisz kán megjelenik a kötet végén, de ez hagy némi kívánnivalót maga után. Jómagam érdeklődve olvastam volna többet a sztálini történelemhamisításról és a putyini történelemszemléletről, ez nagyon hiányzik a kötet lapjairól, ha már a szerző nagyon sokat emlegeti a történelemhamisítást, mint a populista politikusok kedvenc elfoglaltságát.
A könyvet lényegében a humor menti meg a teljes bukástól. A szöveg könnyen olvasható és a szerző nagyon sokszor eldobja a humorbombát, ami az adott témát sokszor feldobja az olvasó számára. Azonban ezt a kötetet nem lehet igazán komoly történeti munkának nevezni. A szerzőnek ugyan vannak jó meglátásai, de a csapongás és az az érzet, hogy a szerző maga sincs kibékülve a témával, vagy a tárgyalt személlyel, az nagyon sokat elvesz a kötet élvezhetőségéből. Az egyik legérdekesebb megállapítása, hogy „A történelembe nincs ingyenbelépő” – A történetírásba sajnos van, ez a kötet a legjobb példa rá.
