Hegyi Dolores - Kertész István - Németh György - Sarkady János: Görög történelem a kezdetektől Kr.e. 30-ig. Osiris Kiadó, 2003.
Négy történész elég kemény, de ugyanakkor úttörő vállalkozása ez a kötet, mert a rendszerváltozás után talán ez volt az első egyetemi tankönyv, amely felölelte az egész görög történelmet. Már az előszóban hangsúlyozza a kötetet szerkesztőként is jegyző Németh György, hogy kifejezetten egyetemi tankönyvnek íródott ez a könyv és a nehéz nyelvezete alapján ez érezhető is. Ennek ellenére átfogó ismeret nyújt a tárgyról, az elején an szerkesztő által megismerkedhetünk a görög történelem forrásaival, kapunk egy kis historiográfiai áttekintést, majd az időszámítás és a görög nevek átírása van soron, vagyis kellő útmutatót kapunk ahhoz, hogyan érdemes befogadni a könyvet. Ezután kezdődik maga a görög történelem, ez a könyv javarészt csak a politikatörténettel, illetve kicsit a gazdaság-és társadalomtörténettel foglalkozik, a művelődéstörténet kimarad, az később jelent meg egy másik könyvben. Sarkady Jánosnak jutott az őstörténet, Kréta és Mükéné története, majd Hegyi Dolores mutatja be a leglényegesebb kort, a demokrácia kifejlődését, Athén és Spárta valamint a görög-perzsa háborúk történetét, majd közbeékelődik Németh Györgytől a peloponnészoszi háború, és aztán Makedónia felemelkedéséig megint Hegyi Dolores írását élvezheti az olvasó. A könyv legerősebb része marad a végére, mintegy 100 oldalban Kertész István írja le Nagy Sándor és a hellenizmus történetét nagyon részletesen, a többiektől eltérően kicsit mesélőszerűbben. Számomra külön érdem volt, hogy végre élvezni tudtam benne a Nagy Sándorról szóló részt, ezt eddig sehol sem sikerült így tálalni számomra. Nagy Sándor halála után Kertész elég részletesen leírja a három részre szakadt birodalom történetét. A fejezetek végén fogalom-és évszámgyűjtemény segíti a rendszerezést, emellett irodalomjegyzék segíti azt, aki tovább szeretne olvasni az adott témakörben, akár idegen nyelven is. A nehéz nyelvezete ellenére egy nagyon jól összerakott könyvet olvashatunk, amely ajánlható bárkinek, aki szereti a görög történelmet!