Anthony McCarten: A legsötétebb óra. Így rántott minket vissza Churchill a szakadék széléről. Agave Könyvek, 2018.
„Minden vezetőnek szüksége van egy kis szerencsére – és abban van szükségük szerencsére, hogy az idők szava összhangban legyen a tehetségükkel.”
Mindig megjegyzem, amikor a második világháború témaköréből olvasok, hogy ennek a témának végtelen hosszúságú már a szakirodalma és a regényes feldolgozása. Azonban legtöbbször rábukkanok egy-egy olyan kötetre, amely valamiért kilóg a sorból a többi közül. Anthony McCarten új-zélandi író munkája abból különleges, hogy ő készítette az azonos című film forgatókönyvét, mellette írt egy ismeretterjesztő verziót is, amely a filmben lejátszódó cselekményt rekonstruálja a korabeli dokumentumok segítségével.
A szerző az elbeszélést a közepébe vágva kezdi, akkor, amikor már Chamberlain előtt világossá válik, hogy a békepolitikája totálisan csődöt mondott. Bemutatja a lemondását, majd azt a folyamatot, ahogyan az a személy lesz a miniszterelnök, akire a korabeli politikai élet szereplői szinte semmit sem mertek volna rábízni. Ennek okait végig is veszi a szerző, aki visszamegy a múltba és elénk tárja Churchill addigi életútját a származásával, a búr háborúban való részvételével és az első világháborúban elkövetett baklövésével együtt, valamint azzal, hogy párszor politikai térfelet is cserélt. Hangsúlyozza, hogy ő volt az, aki felhívta a figyelmet a náci veszélyre még Hitler hatalomra jutásakor, de süket fülekre talált, mert kollegái jobban tartottak a sztálini Szovjetuniótól. Közéleti szerepe mellett kitér két kedvenc időtöltésére, az alkoholizálásra és a fürdőzésre, amelyeket érdekes sztorikkal fűszerez meg. Miután a jelenbe értünk, következik a kvázi másik főszereplő, Lord Halifax pályafutásának rövidebb felvázolása, a későbbiekben érteni is fogjuk, hogy ő miért kapott nagyobb szerepet a többi kormánytagnál.
Az életutak áttekintése után tanúi leszünk hosszasan, ahogyan azon évődnek a kormányban, hogy megadják-e magukat az egyre jobban közeledő német gőzhengernek, ami Belgiumot és Hollandiát már térdre kényszerítette, most pedig Franciaország van soron. Miközben szép lassan Párizs felé menetel a Wehrmacht, főhőseink azon évődnek, hogy olasz közvetítéssel béketárgyalásokat kezdeményezzenek a Führerrel, ami egyenlő lenne a teljes megszégyenüléssel, és a végén itt ütközik Churchill és Halifax álláspontja, mely szerint:
„Lord Halifax ragaszkodott ahhoz az erkölcsi állásponthoz, hogy semmi hősies nincs abban, ha az ember csata közben hal meg, és semmi hősietlen abban, ha stratégiai manőverekkel vagy visszavonulással ment meg életeket. Churchill erre gyakorlatilag azt válaszolta, hogy Halifax átkozottul nyitott kapukat dönget, és természetes, hogy "egy reménytelen helyzetben a legbátrabb embernek is joga van az ezzel ellentétes, precíz utasítások híján a józan eszét használni "[…]”
Megismerjük még azt is, hogyan készült Churchill az ekkor mondott nagy hatású beszédeire és végül tapasztaljuk azt, ahogy ezek egyikének hatására a kormánytagok és a nép egy emberként áll mellé és felveszi a kesztyűt a horogkereszt ellen és akár egyedül is folytatja a harcot.
McCarten szórakoztató stílusban mutatja be ezt az utat, tényszerűen, némi humorral megspékelve a mondandóját. Sokat idéz a korabeli forrásokból, különösen Churchill munkáiból és a kormánytagok naplóiból és visszaemlékezéseiből. A kötet végén igényesebb papíron pár kép hozza hozzánk még közelebb az olvasottakat.
A rövidnek mondható (226 oldalas) törzsszöveg a 20. század egyik legérdekesebb fordulópontját tárja elénk közérthetően, ajánlott azoknak, akik részletesebben szeretnének arról olvasni, hogyan dőlt el az, hogy Anglia egyedüliként is szembeszáll az akkor már sikert sikerre halmozó Wehrmachttal szemben.
