Szabad György: Miért halt meg Teleki László? Helikon Kiadó, 1985.

„Annak a Telekinek, aki a hatalomban osztozkodó konzervatívok nagy aggodalmára biztos többséget szerzett a képviselőházban és akit éppen ezért az általuk szorgalmazott egyezkedés legfőbb akadályának tekintettek, életét pisztolylövés fejezte be az érdemleges vita előestéjén. Olyan szerencsés fordulat volt ez az elnyomó hatalom s minden rendű és rangú kiszolgálója számára, hogy nem csoda, ha hívei körében menten feltámadt a gyanú: Teleki orgyilkosság áldozatává vált, mégpedig olyan orgyilkosságé, amelynek felelőseit a kormányzat köreiben kell keresni.”

A magyar történelem tele van izgalmas rejtélyekkel, közéjük tartozik Teleki László öngyilkossága. A tankönyvek kész tényként közlik, hogy saját kezével vetett véget életének, aztán függöny és jön a kiegyezés. Annak körülményeiről, hogy valójában mi történhetett a Határozati Párt vezetőjével, még az 1980-as évek közepén Szabad György írt egy rövid ismeretterjesztőnek szánt munkát, amely a Helikon Kiadó Labirintus-sorozatában jelent meg.

A szerző a fekete borítójú könyvek többi darabjához hűen a közepébe vágva kezdi az elbeszélést, és rögtön a halálhír hatását és a részletes helyszíni szemlét fejti ki számunkra. Utána vázolja fel számunkra Teleki László addigi életútját, tanulmányait, a reformkor és a szabadságharc alatti tevékenységét, majd szól az emigrációban eltöltött időről is, melyet összevon zanzásítva az olasz egységtörekvésekkel. Megtudjuk milyen körülmények között tért haza és fogták el, majd engedték szabadon és ezután újra elkezd politizálni. Behatóan képet kapunk az abonyi programadásról és végigkövetjük hogyan lett Deák ellenfele az újra összehívott országgyűlésben. Kicsit hiányoltam itt, hogy nem lett bővebben kifejtve, mitől alakult ki a Felirati és a Határozati Párt közötti különbség, ezután rögtön a végzetes éjszaka kerül középpontba, ahol jó nyomozó módjára eloszlatja az orgyilkosság gyanúját és megerősíti, hogy Teleki a saját döntése alapján dobta el magától az életet. Prezentál számunkra egy búcsúlevelet is, majd a kortársak későbbi visszaemlékezéseit osztja meg velünk. Ezután érthetetlenül újra az emigrációbeli tevékenység és a hazatérés utáni törekvésekről ad számot egy beszédtöredék közzétételével együtt, majd arról is számot ad, hogy ki volt az utolsó látogatója.

A könyv első fele viszonylag könnyen követhető, szinte egy ismeretterjesztő munkába ágyazott krimi érzetét kelti bennünk, a felétől azonban az lesz az érzése az embernek, hogy a szerző azért kanyarodik vissza ahhoz a részhez, amit korábban kevésbé fejtett ki, hogy kicsit több terjedelmű legyen a könyv. Innentől ráadásul rendkívül szárazan vezet minket végig, elrontva teljesen az olvasmányélményt. Az se segít rajta, hogy jobb minőségű papírra mellékletként néhány képet is megpillanthatunk a szövegben felbukkanó személyekről.

A címben feltett kérdést a szerző kiválóan megválaszolja számunkra, és a mindössze 116 oldalas könyvet a féltávig megírt részek miatt érdemes elolvasni a téma iránt érdeklődőknek.

Sásdi Tamás