Kulturális ellenállás a Kádár-korszakban. Gyűjtemények története. (Szerk.: Apor Péter, Bódi Lóránt, Horváth Sándor, Huhák Heléna, Scheiber Tamás). MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2018.

 

A cím alapján gondoltam, hogy el kellene ezt a könyvet olvasni. Tudtam, hogy egy igazi hardcore történelmi szakkönyv, gondoltam, hogy nehéz olvasmány lesz, sőt pár tanulmányon biztos elalszok, de kellemes meglepetés ért. Az összes tanulmány olvasása gördülékenyen ment, annak ellenére, hogy egy pár téma önmagában nem érdekelt volna. A cím alapján egy művelődéstörténeti tanulmánykötetre számítottam, de sokkal több annál. Ugyan találunk benne művészetet, zenét, szépirodalmat és kisebb könyvtártörténetet is, de ugyanilyen érdekes olvasmány a vallás és az ügynöktörténeti szekció is. A közös mindegyikben, hogy valamiért szúrta a tevékenységük a szocialista hatalom szemét, ezért ők a tiltott kategóriában munkálkodtak a korszak folyamán. Megtudhatjuk, hogy egyes művészek, mint Kondor Béla milyen nehezen tudták kiállítani műveiket, képet kaphatunk a katolikus és protestáns egyházak tevékenységéről és még a vallástörténet-írásba is belepillanthatunk. Láthatjuk hogyan fejlődött ki az oral history módszere és megtudhatjuk mi volt a táncház-mozgalom. Bepillantást nyerhetünk az ügynöki tevékenységek és a velük foglalkozó Történeti Hivatal, majd ÁBTL történetébe is. Képet kaphatunk olyan könyvtárról is, amely egy hatalmas könnyűzenei gyűjteményről lett híres, de láthatjuk mi történt azokkal a fiatalokkal, akik megtagadták a kötelező sorkatonai szolgálatot. Megismerhetjük a Fortepan történetét és láthatjuk hogyan tevékenykedett Jékely Zoltán, illetve az emigráns Márai, akit egyfajta ellenséggé kiáltottak ki a Kádár-korszakban. A téma végén mindig kapunk egy bőséget irodalomjegyzéket, ha esetleg további kedvet kaptunk a téma tovább olvasására. A szöveget néhol képek egészítik ki, amelyek közelebb hozzák hozzánk az olvasmányt. A rendkívül sokszínű tanulmánykötet ajánlható bárkinek, akit érdekel a főképpen tűrt kategória tevékenysége a Kádár-korszakban.

Sásdi Tamás