Bitskey István: Hitvita, história, szellemi örökség. Kossuth Kiadó, 2021.
„Közismert eljárás a fiktív párbeszédeket megjelenítő hitvitákban, hogy a szerző mindig a saját álláspontját képviselő szereplő fölényét jeleníti meg, a másik fél érveit megszólaltató személyt láttatja kevésbé képzettnek, vesztesnek.”
A Kossuth Kiadó Kulturális Örökség sorozatának záró kötetével van dolgunk, amely a szerző rövidebb írásait tartalmazza és felfogható kerek évfordulóra megjelent könyvnek is, hisz Bitskey István a megjelenés évében (2021) töltötte be nyolcvanadik életévét.
A tanulmányok témája a 16-18. századi vallás-és irodalomtörténet, nagyrészt a magyar történelemből merítve. A kötet három részre osztható, az első kettő a fentebb említett témákkal foglalkozó értekezés, míg az utolsó blokkban könyvkritikákat olvashatunk.
Az előszóban a hitvita történettudományi jelentőségéről olvashatunk és Bitskey felvázolja számunkra a munkája tartalmát. A Hitújítás és hitvédelem blokkban először a törökkori egri egyházmegye sanyarú sorsát veszi vizsgálódás alá, amely a legnagyobb területű volt a magyarországiak között. Megtudhatjuk, hogy akárkit neveztek ki az élére, az szinte sohasem tartózkodott ott, miközben teret hódított a reformáció több irányzata is, ezáltal megállapítja, hogy Erdélyhez hasonlóan az egri püspökséghez tartozó településeket is vallási sokszínűség jellemezte a korban. Ezután Balassi Szentháromságkultusza kerül terítékre, majd a katolikus szerzők iszlámról alkotott képéről kapunk felvilágosítást. Itt kerül először elő Pázmány Péter és az iszlámról alkotott gondolatai mellett megismerhetjük Szentírás értelmezését és a róla ápolt kultuszt a 18. századi Egerben, ezt a részt végül Eszterházy Károly püspöksége alatti katolikus megújulás zárja.
A Religio, politika, emlékezetkultúra szakaszban Szent István, Szent László és Hunyadi Mátyás emlékezetét tárja elénk, van ahol csak a kora újkori, vagy kimondottan a reformáció idejéről, de Szent Lászlónál kitekint arra is, milyen munkák jelentek meg róla napjainkban. Ezután újra megjelenik Pázmány Péter, most a műveiben megjelenő várháborúk megjelenítéséről és a Lengyelország-képéről kapunk információkat, de előkerül az olvasó Pázmány is, ami alapján az is kiderül, milyen úton jutott hozzá az olvasmányaihoz. A blokkot itt a reformáció 200 éves évfordulójáról való megemlékezés zárja, amelyben láthatjuk, hogyan emlékezett meg erről az eseményről a katolikus és a protestáns egyház egyaránt.
Az utolsó egységben rövidebb könyvkritikák kerülnek szemlézésre, ahol a szerző kiemeli az adott kötet historiográfiai jelentőségét, ismerteti a tartalmát, és hogy milyen kiegészítéseket tartalmaz (térkép- és képmelléklet, névmutató). Bemutat számunkra hazai és külföldi monográfiákat egyaránt, többek között kedvet kaphatunk egy Pázmány-életrajzhoz, ugyancsak a Kulturális örökség sorozatban megjelent, Monok István által írt főnemesi könyvkultúráról szóló kötethez, de ismertet külföldi egyetemtörténeti munkát és a tridenti zsinatról szóló kutatást is.
A fentiekből is érződik, hogy egy igazi hardcore tudományos szakkönyvvel van dolgunk, amelynek olvasmányossága a kevésbé élvezhető kategóriába tartozik. Ezt nehezíti, hogy a szerző sűrűn idéz a korabeli művekből, amelyek még jobban rontanak az olvasmányélményen. Ezért is hangsúlyozandó, hogy elsősorban feketeöves vallás-és irodalomtörténészeknek ajánlott.
Sásdi Tamás
