Horthy Miklós: Emlékirataim. Európa Könyvkiadó, 2012.

A történelemben fontos szerepet játszó emberek általi visszaemlékezéseket mindig úgy kell fogadni, hogy az csak egy nézőpont az adott személy szemszögéből. Ez a visszaemlékezés egy korszak névadójának tollából íródott, akinek személye még napjainkban is rendkívül megosztó. Sorai mégis egy letűnt, idilli világ bemutatásával kezdődnek, amelyben ő először körbehajózza szinte a földet, majd egy olyan munkát kap, amellyel kevesek élhettek abban a korszakban. Közvetlenül érintkezhetett az uralkodóval, ami a későbbi pályafutására is nagy hatással volt, és ez érződik a sorain is. Az idilli világnak egyszer csak vége szakad, jön a rémálom, amelynek az ő fellépése vet véget. Itt előtűnik a szerénysége is a szerzőnek, mert a kormányzóvá választását úgy kommentálja, mint aki ezt nem nagyon akarja elvállalni, de azért noszogatással csak megteszi. Ez az amit már utólag nem fogunk megtudni, hogy így volt, mint azt se, hogy volt-e szerepe a fehérterrorban, vagy tudott-e arról, hogy hova mennek azok a vonatok a későbbiekben az utasaival. Kormányzóságáról szóló részekben főleg a személyes kapcsolatairól, külföldi vendégeskedéseiről és persze az elért eredményekről vet számot. Nagy hangsúlyt fektet a kormányzóságát lezáró második világháborúra is, ahol elég részletesen tárgyalja a német megszállást és persze a kiugrási kísérletet, majd később az amerikai fogságban eltöltött időt. A végén számot vet azzal, milyen változások történtek politikailag, gazdaságilag és technikailag a 20. század első felében és megosztja a félelmeit is az akkor éppen szovjet elnyomás alatt élő magyar nemzeten, amelytől ő jóval távol él szinte száműzetésben. Lehet ezt a személyt isteníteni, vagy akár gyűlölni, egy biztos: visszaemlékezései egy  letűnt korszak lenyomatának darabja, amelyet érdemes bárkinek elolvasni pártállástól függetlenül.