Rehák Géza: Vörös Riviéra. A Balaton a Kádár-korszakban. Jaffa Kiadó, 2024.
„A Kádár-rendszer rég a múlté, de a balatoni táj arculata, karaktere, épített környezete továbbra is tükrözi az egykori idők társadalmi-politikai valóságát.”
Napjainkban természetesnek vesszük, hogy a Balaton környéke nyáron tele van a szabadságát töltő emberekkel. Ugyan irodalmunk bővelkedik azon művekben, amelyek e tájon játszódnak, azonban a történeti ismeretterjesztés tudomásom szerint kevésbé foglalkozott vele. Rehák Géza munkája abban úttörő, hogy bemutatja a szocializmus időszakának azon szeletét, amikor kialakult a mai turistaparadicsom.
A bevezetésben a szerző a Balatonhoz fontosságáról vet számot, majd belekezd a táj történetébe egészen a második világháború végéig. Itt érzékelhetjük, hogy már a Horthy-korszakban megindult a törekvés, hogy e tájat a nemzet nyaralóhelyévé emeljék, azonban erre csak a szocializmus beköszönte után került sor. Mielőtt belekezdene az 1956-ot követő eseményekbe, előtte a politika és a turizmus kapcsolatáról ír pár gondolatot. Elérve a tárgyalt korszakhoz, kijelenti:
„A politikus is ember – szokták mondani. Mindazonáltal előrebocsájtjuk: olyasmire a következőkben nem fog fény derülni, hogy Kádár János frottír fürdőnadrágban, a neki épített kis szigetről körbetekintve döntötte volna el, hol épüljön a magyar tenger partján szálloda.”
Tehát maga a munka az üdülőövezet kialakulásának körülményeiről szól, arról hogyan nyaralt a szocializmus időszakának magyar embere, és milyen luxuskörülményeket élvezhetett az elit, nem ebből a könyvből fogjuk megtudni. Magát a folyamatot viszont részletesen ismerteti a szerző, megemlítve azokat az embereket is, akik részt vállaltak az építkezésben. Ezáltal felvázolja számunkra a déli és az északi part főbb csomópontjainak kialakulását, különösen Siófok, Balatonfüred, Keszthely és Balatronalmádi példája alapján. Tanúi lehetünk, ahogy felépülnek a nagyobb szállodák, és az ország idegenforgalmáért felelős személyek rájönnek, hogy mindez nem elég, kellenek még éttermek, ajándékboltok, különféle szórakozási lehetőségek. Olyanok is, amelyek ellentmondanak a szocialista gazdaság eszméinek. Az üdülőövezetek kialakításánál különösen az északi parton megdöbbenhetünk azon, hogy akár a táj elcsúfításával is, de megcsinálják a nagyobb komplexumokat és ennek végeredményét a következőképpen kommentálja a szerző:
„Hogy helyes volt-e a tó északi oldalán a tájból felkiáltójelként kiemelkedő szállodákat emelni, nem kívánjuk megítélni, mindenesetre megépültek, itt vannak, megszoktuk őket.”
A tárgyalás utolsó harmadában kicsit eltávolodunk az eredeti témánktól és a korabeli Veszprém megyei pártvezetés iparosítási tevékenységéről kapunk információkat, amelyek rosszul befolyásolták az északi part életét. Befejezésként pedig Déry Tibor és Veres Péter gondolataival zárja a követet a szerző.
Maga a könyv jobban hasonlít egy szakdolgozatból szakkönyvvé átalakított szöveghez, mint egy ismeretterjesztő munkához. A szerző stílusa ennek megfelelően kevésbé olvasmányos, viszont olykor a megjegyzéseivel visz egy kis színt az olvasmányba. Nagy hátránya, hogy csak a kezdeteket és a helyi politika viszonyát tekinti át és elmarad az, hogyan töltötte nyaralását a magyar tenger partján a szocializmus munkában megfáradt embere. Emellett lehetett volna szó a korabeli két német államból érkező turistákról is, akik a szétszakítottság miatt nyaranta itt találkoztak egymással. Ez már egy másik könyv lapjaira kívánkozik.
Sásdi Tamás
