Gazda István: Magyar tudománytörténet. Magyar Tudománytörténeti Intézet, 2000.
A művelődéstörténeten belül külön helyet foglal el a különböző tudományok története, melynek egyik legismertebb hazai művelője Gazda István. Ő volt az első, aki kifejezetten a történettudomány ezen területére szakosodott, holott az ő munkássága előtt is jelentek meg különböző munkák a témakörben. Jelen munkája egy kisebb összefoglalás, amely a Millennium évében jelent meg a Magyar Tudománytörténeti Intézet jóvoltából.
A kereken 200 oldalas könyv tartalmán érezhető, hogy csak egy kis ízelítőt ad az olvasó számára a tárgyalt tudományágak történetéből, szinte mindegyik fejezet ugyanarra a tematikára épül. Először a szerző áttekinti az adott terület történetét a középkortól napjainkig, majd mindezt időrendi sorrendben felsorolja és végül egy ajánlott irodalomjegyzék zárja az aktuális részt.
Kezdésként meghatározza, hogy tudománytörténeten a reáltudományok történetét érti, majd felvázolja ennek historiográfiáját először általánosan, majd kitér a különböző ágak történetírására. Ezután következik egy kisebb oktatástörténet, ahol a hazai egyetemi oktatás fejlődését tekinti á a veszprémi studium generalétól a pécsi, az óbudai és a pozsonyi egyetemen át a jezsuiták és a protestánsok által működtetett felsőfokú intézetekig, a 19. századtól már csak említésszinten vázolja fel az egyetemek működését. Ezt követően tér rá a matematika, a csillagászat, a fizika, a kémia és a földtudományok históriájára. Ezeknél leírja a kezdeteteket, majd hosszabban kifejti egy-egy nagyobb képviselő munkásságát, végül a 19-20. századot már csak vázlatosan prezentálja számunkra. Elénk kerül többek között a Bolyaiak, Jedlik Ányos, Eötvös Lóránd, Regiomontanus, Hell Miksa és Irinyi József munkássága és röviden megemlíti azokat a tudósokat, akik munkásságukért elnyerték a fizikai vagy kémiai Nobel-díjat. Képet kapunk arról, hogy a fizika a filozófiából kinőve hogyan vált önálló tudományággá, hogyan indult be itthon a vegytan és megemlíti az első matematikai könyvünket, amelynek az is a különlegessége, hogy sajtóhiba van benne. A végén külön szól azokról a magyar tudósokról, akik külföldön lettek sikeresek és itt tesz egy keserű megállapítást a 20. századi magyar történelem tragédiáira vonatkozóan:
„Századunk jellegzetessége, hogy tudósok ezrei hagyták el szülőföldjüket, s többnyire nem jószántukból, hanem mert erre kényszerítették őket a politikai események, illetve mert származásuk miatt el kellett hagyniuk azt az országot, ahol éltek, ahol tanultak, ahol felmenőik éltek, s ahol rokonságuk továbbra is maradt, amíg hagyták, hogy maradjon.”
Maga a törzsszöveg 117 oldalt tesz ki, ezt követi egy kisebb lexikon a már említett szakemberekről.
Szöveg közérthetően és tömören lett megfogalmazva, ami hátránya is egyben a kötetnek, mivel egyes életutakat bővebben is ki lehetett volna fejteni. Véleményem szerint a végén található lexikonszerű felsorolás teljesen felesleges volt, hiszen az itt felsorolt személyekről ugyanez olvasható volt az előző lapokon is, ráadásul a szerző a biológia tudományának fejlődését teljesen kihagyta a tárgyalásnál. Képmelléklet sem található benne, legalább a fontosabb személyekről illett volna egy-egy portrét megjelentetni, közelebb hozva őket az olvasóhoz.
Ezeket a hibákat leszámítva ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik egy kisebb összefoglalót kívánnak olvasni a hazai természettudományok történetéről és képviselőiről!
Sásdi Tamás
