Romsics Ignác: Kosáry Domokos. Helikon Kiadó, 2025. 

„A pszichológia szerint a magas fokú intelligencia egyik ismertetőjegye a kíváncsiság, azaz a tudásvágy. Ha ez igaz, akkor Kosáry Domokos kétségkívül az átlagon felül intelligens emberek közé tartozott.”

Amikor a felsőoktatásba jelentkeztem még 2004-ben, egyik kötelező irodalmam a Magyarok Európában sorozat volt, amelyből a harmadik részt olvastam először. A szerző stílusa megfogott és később is olvastam tőle. A pályájából sajnos nem sokat láthattam, pont akkor távozott az élők sorából, amikor még a tanulmányaimat folytattam. Különösen megörültem neki, amikor megtudtam, hogy napjaink legnépszerűbb történésze, Romsics Ignác megírja az életrajzát. A végeredmény pedig az idei Könyvhéten debütált egy vaskos, kicsivel több, mint 600 oldalas kötet formájában.

A szerző hasonlóan, ahogy a saját kétkötetes biográfiáját, itt is kellő alapossággal dolgozta fel Kosáry Domokos életét és pályafutását, amely felölelte a tragédiákkal teli 20. századi magyar történelmet. A kilenc fejezetre osztott elbeszélésben az életút mellett felvázolja a történelmi hátteret is, amelyben terítékre kerül a dualizmus korának vége, a trianoni trauma, a Horthy-korszak, a második világháború, a szocialista időszak és a rendszerváltást követő évek.

Kosáry életének elbeszélését természetesen a felvidéki értelmiségi család bemutatásával kezdi, ezáltal megértjük, hogy a gyermek Domokos milyen miliőben nő fel. A szerző kitér az édesanya, Kosáryné Réz Lola irodalmi karrierjére is. Domokosnak végigkövethetjük az iskoláztatását és már az elején érezhetjük, hogy egy igényes és művelt emberrel van dolgunk már diákként, akiből már fiatalon kiemelkedő tudós-tanár lesz az Eötvös Collegimban. Fokozatosan lesz vezető egyéniség, amelyet a háború sem tud megtörni, teljesen a kommunisták sem, csak 1956, amikor börtönbe is kerül. Szabadulása után ő lesz szinte a korszak fő történésze, amit a köztársaság kikiáltása után a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tiszte koronáz meg. Közben pedig képet kapunk arról is, mely kollegájával milyen viszonyban volt, így nem maradhat ki például az Andics Erzsébettel és sleppjével való konfrontáció és a Szabad Györggyel kirobbant vita, amely évtizedekkel később is fellángolt egy kicsit.

A szerző rendkívül alaposan szól az általa írt munkákról is, keletkezésük körülményeivel és a tartalommal együtt. Számomra külön érdekesség volt olvasni arról, miért lett csak három részes a rendszerváltás hajnalán megjelenő trilógia és örömmel olvastam többek között A történelem veszedelmei és a Napóleon és Magyarország hátteréről is.

A karrier mellett megismerjük magát az embert is, aki különösen szeretett olvasni és utazni, de első nagy szerelméről, családjáról és felesége halála utáni kapcsolatairól is értesülhetünk.

Romsics kiváló kalauz módjára vezet minket végig Kosáry életművén, a védjegyévé vált olvasmányos stílusban. A szövegbe kiválóan illesztette bele néhai kollegája saját gondolatait is, ezáltal a történelmet szerető emberek számos érdekes idézettel lesznek gazdagabbak szeretett tudományukról, nekem a következő kettő tetszett a legjobban:

„A történelemnek azonban aligha az a feladata, hogy a múlt objektív valóságát hamis színekkel fesse át. A történelem olyan, amilyen, és nem módosítható utólagos óhajok szerint”.

„Egy nemzet önbecsülését, öntudatát – reflektált a tévtanok hirdetőinek nemzetpolitikai érvelésére – aligha lehet megteremteni vagy visszaadni azzal, hogy régi ostobaságok helyett újakat hirdetünk.”

A szöveget nagyon gazdag képanyag egészíti ki, amely még közelebb hozza hozzánk a 97 évet megélt történészt. A végén az általa írt könyvek listáját találjuk, amelyből akár egy következő olvasmányt is választhatunk.

Alapos munka egy olyan emberről, aki halálával hatalmas űrt hagyott maga után, és akire napjainkban is nagy szükség lenne!

Sásdi Tamás