Bartók Béla - Makai János - Nagy Andor: Az egri Líceum a magyar oktatás történetében. EKKE Líceum Kiadó, 2024.

„Az egri Líceum sokkal több, mint egy szép egyetemi épület, annál is több, mint azon intézmények összessége, amelyek benne az elmúlt századokban helyet kaptak. A Líceum szimbolizálja mindazt a szándékot, kezdeményezést, erőfeszítést és áldozatot, amelyet ennek a városnak a püspökei, az intézmények egykori vezetői felmutattak annak érdekében, hogy itt egyszer igazi egyetem legyen.”

Az egri Líceum épületében immár 250 éve folyik az oktatás. Eszterházy Károly püspök eredetileg egyetemi képzés céljára építette az épületet, amely hosszú idő után, 2016-ban valósult meg ténylegesen, pedig folyamatosan voltak rá törekvések. Jelen sorok írója is a Líceum padjait koptatta felsőoktatási tanulmányai során, így nagy kíváncsisággal vette kezébe ezt az albumszerű, ismeretterjesztő munkát, amelynek kemény borítója és minőségi papírra nyomtatott tartalma hangsúlyozza, hogy jubileumi alkalomra készült, lényegében más szemszögből megírt átdolgozása a szerző hármas 2019-ben napvilágot látott munkájának, Az egyetemi tervektől az egyetemmé válásig című kiadványnak.

A kötetet jegyző három szerző az előző munkájukhoz hasonlóan osztotta fel egymás között a feldolgozandó témát, Nagy Andor az előzményeket és Eszterházy püspök tevékenységét, Bartók Béla a Líceumban zajló többféle iskola mintegy 150 éves működését és Makai János az egri tanárképzés a Rákosi-korszaktól napjainkig tartó eseményeit dolgozta fel. A téma kifejtését az egri érseknek, Ternyák Csabának és az Egyetem jelenlegi rektorának, Pajtókné Tari Ilonának a köszöntője, valamint a kötetet szerkesztőként jegyző Kalmár János előszava olvasható, amelyből fontosnak tartom a következő idézetet az egyetemek önállósága és a mindenkori politika ehhez való viszonyulása szempontjából:

„Egy egyetemet nemcsak jogi értelemben illet meg autonómia, hanem a gondolkodás és a cselekvés terén is, mert ott vegyülnek intézményes keretek között a régi ismeretek a kutatások révén szerzett újakkal, és ötvözetük képezi a társadalom javát szolgáló tudást.”

A bevezető gondolatokat követően egy patinás város oktatástörténeti fejlődésének lehetünk tanúi, amelynek központi eleme a címben jelzett épület. Nagy Andor eléggé távolról kezdi a téma kifejtését, említi a dicsőséges 1552-es török ostromot és az egri Vár 1596-os török elfoglalását, majd felvázolja a török kiűzése utáni állapotokat és azt, hogy a város püspökei hogyan törekedtek a felsőfokú oktatás létrehozására, miként indították el a teológiai és a jogi képzést. Részletesen bemutatja Barkóczy püspök törekvéseit, de a legnagyobb terjedelemben természetesen Eszterházy Károly tevékenységét fejti ki. Alaposan ábrázolja, ahogy megépült az Egyetemi Házként nevezett épület és látjuk a törekvéseit az orvosképzés elindítására is, de mindent törekvését keresztülhúzza a Ratio Educationis, ami keresztülhúzza az egyetemi rangra áhítozó püspök elképzeléseit és líceumi rangra degradálja az egri oktatást. Nagy Andor ezek után kiemeli, hogy Eszterházy ezek után se adta fel, hogy megvalósítsa a céljait és tovább fejlesztette az intézményt. Könyvtörténeti szempontból fontos, hogy érinti a püspökök könyvkiadási és Eszterházy könyvtárszervező tevékenységét is.

A második egységben Bartók Béla a Líceum falai között működő képzések történetéről ad egy átfogó képet. A másfél évszázad alatt volt, amikor ötféle oktatás is folyt az intézmény falai között: papnevelés, jogakadémia, tanítóképzés, elemi iskola, ezekhez csatlakozott a Horthy-korszakban a kereskedelmi képzés. A szerző egyaránt leírja fajtánként, hogyan nézett ki és milyen változásokon ment keresztül az adott oktatás tartalma, kitér a diákok közéleti tevékenységére is. Felidézi Petőfi Sándor vendégeskedését és külön bekezdést szentel Gárdonyi Géza ironikus esetének is. Szóba hozza a fontosabb politika- és neveléstörténeti eseményeket és hatásait az egri oktatásra, ezáltal átérezhetjük milyen hatással voltak az intézmény diákságára a napóleoni háborúk, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, a kiegyezés, a két világégés, a Tanácsköztársaság és a trianoni béke. Képet kapunk, hogyan alakította át az oktatást a második Ratio Educationis és az Entwurf. de átérezhetjük a kolozsvári egyetem megalakulásának hatását is, amely főleg a jogakadémiai képzést értékelte le. A második világháború utáni kommunista hatalomátvétellel pedig tanúi leszünk annak, hogyan adja meg a kegyelemdöfést az államhatalom az épület falain belül zajló képzéseknek, ahol szinte egyedül a kereskedelmi képzés menekül meg, egybeolvadva az angolkisasszonyos leány felsőkereskedelmi iskolájával, amellyel megalakul a mai nevén Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola néven ismert intézmény.

Az utolsó részben Makai János először felvázolja, hogyan került az eredetileg Debrecenbe tervezett pedagógiai főiskola Egerbe. Ismerteti a kezdeti oktatási struktúrákat és érzékelteti, milyen nehézségeket okozott az egyszerre három- vagy akár négyszakos képzés, és végül milyen út vezetett a hosszú időn keresztül bevált kétszakos tanárképzéshez. Egyaránt említi a nappali és a levelező tagozatos képzést, amelynek előkerülnek a nehézségei is. Külön szól a népművelési szak elindulásáról és arról, hogyan vezették be a tanárképzésben az audiovizuális ismeretek elsajátítását. Külön megismerhetjük hogyan élték át a diákok és a tanárok az 1956-os forradalmat, és azt, milyen körülmények között vette fel vagy adták oda a főiskolának a Ho Si Minh nevet és ehhez hogyan viszonyultak az akkori oktatók. A rendszerváltást követően először azt ismerjük meg, hogyan veszi fel a Főiskola Eszterházy Károly nevét, majd elindulunk azon a hosszas úton, ami a névadó püspök álmának beteljesedéséhez vezet. Közben szóba kerül a Neptun tanulmányi rendszer és a kreditrendszer, majd a tanegységlisták szerinti oktatás, és az, hogyan jönnek létre új tanszékek. Egyaránt szól a kari struktúra bevezetéséről és a dékáni pozíciók megalakulásáról, de azt a szerző kihagyta, amikor az intézmény vezetőjének elnevezése főigazgatóról rektorrá változott. Rámutat a Bolognai-rendszer kezdetben hibás verziójára és reformjára a tanárképzésben, de szól a diplomához kötelező nyelvvizsgáról és annak megszüntetéséről, egyedül a köztes állapotot hiányoltam, amikor az akkor még Főiskola hallgatói intézményen belüli nyelvvizsgát is tehettek. Az egyetemmé válás előtti állomásnak tekinthetjük az egyetemi szintű szakok és a doktori képzés megszületését, majd tanúi lehetünk a sikeres pályázatnak is. Természetesen ekkor már nemcsak a Líceumban folyt az oktatás, hanem azt is prezentálja a szerző, hogyan került a Főiskola birtokába az Egészségház utcában található B épület, a Leányka utcai objektumok és a különböző kollégiumok, az egyetemmé válás folyamatában pedig hogyan alakul meg a jászberényi, gyöngyösi, és sárospataki campus, majd az utóbbi kettő kiválásának körülményeiről is értesülünk. Napjainkhoz érve még szemlélteti milyen hatással volt az oktatásra a COVID-járvány és végül a fenntartóváltással zárul az elbeszélés, amellyel teljessé válik névadó püspök álma és megalakul az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem.

A három szerző kiválóan vezet végig minket a Líceum 250 éves történetén, írásmódjuk közérthető, olvasmányos és a szövegen nem érződik, hogy több ember írta. Az elbeszélést gazdag képanyag teszi még jobban befogadhatóbbá. Az végén található irodalomjegyzék továbbolvasásra buzdít, kiegészítésként pedig az Egri Egyházmegye érsekeinek és püspökeinek felsorolása, és az Egyházmegye területi változatásit szemléltető térképek találhatóak. Véleményem szerint a függelékben elfért volna még a Főiskola vezetőinek felsorolása is, ennek hiánya azonban nem ront semmit az ünnepi alkalomra megjelent munka színvonalán. Kiváló megemlékezés Eger patinás intézményéről, amely bátran ajánlható valaha ide járt öregdiáknak és szimpla érdeklődőnek egyaránt!