R. Várkonyi Ágnes: A királyi Magyarország. Vince Kiadó, 1999. Tudomány-Egyetem sorozat
„Amíg azonban a Fejedelemség és a Hódoltság éles figyelmet kapott, a Királyság inkább homályban maradt és belemosódott a Habsburg Birodalomba.”
A rendszerváltozás utáni történetírás nagy hibája, hogy nem jelent meg olyan összefoglaló munka vagy egyetemi tankönyv, ami a magyar történelem 1526 és 1790 közötti időszakát mutatja be részletesen. A Magyarok Európában két kötete (Virágkor és hanyatlás, Újjáépítés és polgárosodás) kettéosztva tárgyalja a korszakot az egyetemes történelembe ágyazva, míg a Pannonica Kiadó századtörténetei csak a címekben megjelölt idősávok eseményeit érintik, a Kossuth Kiadó és Metropol közös kiadásában megjelentetett Magyarország története vonatkozó részei pedig túl vékonyak. Áthidaló megoldást jelent a Vince Kiadó Tudomány-Egyetem sorozata, amelyből ugyan nem jelent meg a három részre szakadt ország török uralom alatti berendezkedését tárgyaló munka, viszont a korszakhoz részben használható a Szabó Péter-féle Erdélyi Fejedelemség és jelen kötet, R. Várkonyi Ágnestől A királyi Magyarország.
A szerző a bevezetésben hangsúlyozza is, hogy ez az első olyan ismeretterjesztő munka, amely a Habsburg uralom alá került területek történetét tárgyalja. A téma kifejtését Buda török kézre kerülésével kezdi és végigvezeti, hogyan szakad három részre az ország, külön kitérve arra, ahogy megalakul az Erdélyi Fejedelemség és a nyugaton található részek perszonálunióba kerülnek a Német-római Császársággal. Közben tanúi leszünk pár várostromnak, ahol kiemelkedik az egri diadal és Szigetvár bevétele. A Királyságnak nevezett rész kialakulásával bemutatja annak működését, majd kitér a gazdasági társadalmi és kulturális viszonyokra is. A politikatörténeti szálra visszatérve végigmegy a tizenöt éves háborún, a Bocskai-felkelésen és a harmincéves háborún és hangsúlyozza, hogy
„Történelmi tankönyveink tele vannak az Erdélyi Fejedelemség és a Királyság egymás elleni harcaival. Az együttműködés tényeit, a Királyság diplomáciai segítségét a Fejedelemségnek jóformán még meg sem fogalmazta a magyar történetírás.”
Közben olyan személyek bukkannak elő, mint Illésházy István vagy Pázmány Péter. Szőrmentén érinti Zrínyi Miklós irodalmi munkásságát, és részletesen elénk tárja törekvéseit a török kiűzésére a szentgotthárdi győzelemmel és a szégyenteljes vasvári békével megfűszerezve. Halálával kapcsolatban megosztja azt a feltételezést is, hogy a horvát bán Párizsba menekült. Ezt követően robban ki a Wesselényi-felkelés és ennek megtorlásaként mutatja be, I. Lipót hogyan kezd abszolutista politikába, amire a Thököly felkelés a válasz, külön szól a Felső-magyarországi Fejedelemség megalakulásáról is. Majd újra a művelődés kerül középpontba, ahol számot ad többek között a korabeli olvasási kultúráról, az idő mérésének kialakulásáról és a korabeli hírlapokról, valamit ezek cenzúrájáról.
Végezetül újra a háborúé lesz a főszerep, amikor megalakul a Szent Liga és véres ostromban visszafoglalják Budát, a magyarok pedig jutalmul lemondhatnak az Aranybulla ellenállási záradékáról. Ír még a Zrínyi Ilona által védett Munkácsról, Caraffa eperjesi kegyetlenkedéseiről és a Rákóczi-szabadságharc említésével zárja le a törzsszöveget.
A sorozathoz hűen rövidnek tűnő könyvecskével van dolgunk, a szerző a több mint 150 évet 164 oldalban foglalja össze, azonban az elbeszélésmód rendkívül töményre sikeredett, amibe kissé bele is lehet veszni olvasás közben. Kevésbé segít ezen a fejezetek végi pár soros összefoglalás. A megértést segíti az ezt követő időrendi táblázat, ami a magyar és az egyetemes történelem főbb eseményeit mutatja a tárgyalt időszakban. Ha nem vette el a kedvünket a témától a kissé száraz szöveg, akkor az Irodalmi Kalauzban további olvasmányokat találhatunk.
Hiánypótló munka, amelyet 25 év után se követett a témában másik. Pedig véleményem szerint lenne igény egy, a kora újkori magyar történelmet tárgyaló kiadványra.
Sásdi Tamás
