A diktatúrák tükre. Válogatás a Liebmann-és Enyedi-fotógyűjteményből. (szerk.: Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin - Sólyom Péter). Móra Ferenc Múzeum 2024.
„A képek, felvételek, fotóriporteri alkotások felhasználásának politikai-ideológiai célja a társadalmi jelenségek befolyásolása, ezért is lehet az, hogy e fogalmak (kép, valóság, propaganda) végzetesen összegabalyodnak vagy éppen feloldódnak egymásban.”
Egy fotó a jelen számára emléket rögzít, míg az utókor számára kitűnő forrás az adott időszakról. A szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársai két Csongrád megyei fotóriporter életművéből válogattak, amelyek a magyarországi szocializmus időszakában készültek.
Az albumban szereplő képeket három tanulmány vezeti be. Az elsőben Medgyesi Konstantin röviden ismerteti Liebmann Béla és Enyedi Zoltán munkásságát, majd egy kis elméleti bevezetéssel a fotók politikai felhasználását és a kommunista diktatúra szóhasználatát járja körbe.
Panek Sándor majdnem több, mint negyven oldalas írásában Liebmann Béla életútját mutatja be nekünk. A zsidó családba született Liebmann életpályáját sokszor keresztezték a 20. századi magyar történelem viharai. Miközben fokozatosan Szeged egyik legjelentősebb fotósa lett, részt vett az első világháborúban, amelyet híradósként épphogy túlélt, a Horthy-korszakban Szeged egy legtehetősebb embere lett, megörökítette a várost megszálló német katonákat. Ő túlélte a vészkorszakot, viszont elvesztette a családját. Ő volt az egyetlen, aki nem tapsolt Rákosi Mátyásnak, annak szónoklata után, de semmi bántódása nem esett, mivel nehéz lett volna kamerával a kezében azt a műveletet végrehajtani. Ott volt, amikor Szegeden elkezdődtek az 1956-os tüntetések és Kádárt is lencsevégre kapta a megtorlás utáni látogatásakor. Közben pedig végigfotózta a két világháború között az épülő Szegedet, míg a szocializmusban a pártvezérek beszédei mellett az emberek mindennapjait örökítette meg. Sörözött Pietro Mascagnival, sétált a Tisza-parton Juhász Gyulával, akivel nem tudott mit kezdeni, és ő készítette Szent-Györgyi Albert híres fotóját A tanulmány szerzője a következőképpen foglalja össze a fotóriporter jelentőségét:
„Kifogyhatatlanok voltak a történetei. Kis ember volt, szeretett mesélni, a valóság részleteit ügyesen rakta újra össze, és történeteiben szerette a főszerepet játszani. Talán ezért érzi magát a történet közepén a fotóit néző közönség is. Máskülönben pedig szakasztott olyan volt, mint egy polgár békeidőben. Abban a hitben dolgozott saját boldogulásán, hogy az a társadalomnak is jó lesz.”
Az utolsó tanulmányban Bakos András idézi fel a közös munkát Enyedi Zoltánnal és mutatja be volt kollegája módszerét és elveit a fotózásról.
A tanulmányokat követően a válogatott felvételek Szeged Rákosi-és Kádár-kori történetének egy-egy történetét elevenítik fel az olvasó számára. Ezekben ráismerhetünk a város számunkra ismerős helyszíneire, így a Széchenyi térre, a Dóm térre, a Kárász utcára és a Belvárosi-hídra. Láthatjuk mekkora tömeg volt egy-egy politikus látogatásakor, vagy éppen a május elsejei felvonulásokba pillanthatunk bele. Mellette megjelennek a város hétköznapjai is, ezáltal beleélhetjük magunkat milyen volt itt élni.
A keményborítós, minőségi papírra nyomott könyvet egyaránt lehet tekinteni ismeretterjesztő munkának és fotóalbumnak egyaránt. A tanulmányok érdekfeszítőek, a fotók pedig vizuálisan mesélik el a szocializmus időszakát a Napfény városában.
Sásdi Tamás
