Mary Beard: S. P. Q. R. Az ókori Róma története. Kossuth Kiadó, 2018.

„A római történelmet folyamatosan újra kell írni, és mindig újra is írták. Bizonyos értelemben pedig mondhatjuk azt is, hogy többet tudunk az ókori Rómáról, mint maguk a rómaiak.”

Az ókori Róma sokszínűségének köszönhetően az egyik legnehezebben befogadható téma, történészek és jogászok tömegei tudnának erről mesélni. Számos feldolgozást megért itthon és külföldön egyaránt, hazai viszonylatban talán a legismertebb klasszikus munka a Ferenczy – Maróti – Hahn szerzőhármas által írt összefoglalás. Az angol klasszika-filológus hölgy, Mary Beard könyve magyarul a Kossuth Kiadónál látott napvilágot és véleményem szerint eléggé felemásra sikeredett.

A szerző abból indul ki, hogy nem minden úgy volt, ahogyan azt a római történetírók leírták. Ők kicsit megszépítették az események leírását és szerinte ennek ellentmondanak az ókori kortárs római írók szépirodalmi munkái és a régészeti leletek. A témát csak a város alapításától egészen Caracalla 212-es polgárjogi rendeletéig tárgyalja, az elbeszélést pedig teljesen a közepébe vágva kezdi, hiszen először Cicero és Catalina konfliktusát mutatja be és az előbbi személye köré fonja a meséjét, akiről érezhető, hogy az írónő nagyon kedveli a munkásságát.

A rendhagyó bevezetést követően kezdi meg a téma tényleges kifejtését, a város alapítása körüli legendákat kiválóan ismerteti és megcáfolja a források segítségével, itt terítékre kerül Romulus, Remus és az anyafarkas személye, az hogy biztosan egy ember alapította-e a várost, a szabin nők elrablása és a város benépesítése is. Ezután következik a királyok kora, végigveszi szőrmentén személyenként kihez mi társítható. Sajnos a köztársaság államszervezetét, a patrícius és plebejus küzdelmet és a Róma nagyságát megalapozó háborúkat rendkívül csapongóan és hiányosan mutatja be, hiszen teljesen kihagyja az említésből a praetor és a censor tisztséget, míg a két eseménysor tárgyalásánál sokszor annyira elkalandozik, hogy teljesen követhetetlenné és élvezhetetlenné válik ez a fejezet, pedig a köztársasági Róma felemelkedéséhez véleményem szerint ezek kronologikus bemutatása fontos lett volna. Karthágó megsemmisítése után az egyeduralom kialakulásához vezető útnál visszatér az érthető elbeszéléshez és végigvezet minket a Gracchusokon, Sullán, Spartacuson és Caesaron keresztül Augustus principátusáig. A császárkor első tizenkét császárát végigveszi, majd felvázolja azt, hogyan működött a korszakban a római állam, kitérve a szenátus működésére is. Utóbbinál kicsit hiányoltam azt, hogy nem említette hogyan változott a létszáma az idők folyamán. Minden korszakban kitér a rómaiak életvitelére, de a császárkorban még a legszegényebbek mindennapjaiba is bevezet minket. Szól még a provinciák működéséről, a limes építéséről, a görögség hatásáról és a korai keresztények üldözéséről is. Végezetül felvázolja, milyen változást hozott Caracalla rendelete és egy kis kitekintést tesz még a katonacsászárok korára. A befejezés után hosszas irodalomjegyzék és egy kronológiai áttekintés következik.

Ugyan a szerző kiválóan ír és még a humorát se felejtette az asztalfiókban, és gazdag képanyag is segíti szöveg feldolgozását, ennek ellenére véleményem szerint fenti hibák miatt kevésbé ajánlható azoknak, akik egy teljesen átfogó képet szeretnének kapni Rómáról, netán történészi pályára készülnek, és friss szakirodalmat kívánnak a kezükbe venni. Akik viszont egy más szempontú, érdekes nézőpontot szeretnének megismerni, és nem riadnak vissza a hirtelen elkalandozó elbeszélésmódtól, azoknak bátran ajánlom.

Sásdi Tamás