Ablonczy Balázs: Ismeretlen Trianon. Az összeomlás és a békeszerződés történetei, 1918-1921. Jaffa Kiadó, 2020.

Ha Trianonról van szó, akkor általában a háborús összeomlás, Károlyi Mihály és a Tanácsköztársaság, a megszállás, a békekonferencia, Horthy hatalomra jutása, Apponyi Albert beszéde és a területveszteségek jutnak először eszünkbe, újonnan pedig egyes narratívákban a szabadkőművesek gonosz tevékenysége. Arra nem gondoltunk eddig, hogyan jelent meg mindez a mindennapokban és a hétköznapi ember hogyan élte meg. A kötet nagyon kis része foglalkozik a politikatörténettel, mint hogyan szervezte meg a Károlyi-kormány az önálló magyar külügyminisztériumot vagy milyen kisebb, nagyon rövid életű államocskák léteztek vagy gondolatban fogantak meg a háború után, mint a Lajtabánság vagy a Szlovják Köztársaság. A könyv nagy része a társadalomtörténettel foglalkozik, azzal például hogyan élték meg emberek a megszállott területeken a terrort, hogyan menekítették át a felsőoktatási és egyéb intézményeket az akkor már határon túlról és a menekültek hogyan éltek voltaképpen vagonlakókként. Kicsit szóba kerül a spanyolnátha-járvány és az is, hogyan kellett megosztoznia az egykori osztrák-magyar közös intézményekkel, műkincsekkel. A szerző nagyon fontos megállapítást tesz a kötet vége felé, amely felerősíti, hogy ezt a könyvet miért volt érdemes megírnia:

„A békeszerződés legnagyobb gazdasági veszteségei tehát nem azok, amelyekre gondolni szoktunk és amelyeket az érettségi tételek számonkérnek. Az összeomlás korának jelentősége a folyamatosság megszakításában, a hátrányok felerősödésében, az értékstruktúrák felbomlásában van. Ezt a korszakban is így élték meg – ez adta az összeomlás érzetét, nem pedig a mangán-vagy lignitbányák hiánya volt a szomorúság oka. A legfőbb veszteség az ember volt: egy tízmilliós nyelvi közösség – a magyar – feldarabolása legalább négy nagy részre, minden harmadik magyar határon túlra kerülése. Ez volt Trianon tragédiája, nem a nyersanyagok elvesztése. Sót, szenet, fát, rezet, vasat lehet venni; embert nem.”

Végül pedig a szerző kiválóan megfogalmazza, hogy miért kell Trianon témájával foglalkozni:

„A fenti példák arra szolgáltak, hogy bemutassák: amiképpen az 1920. június 4-én aláírt békeszerződés ismertetését nyilvánvalóan nem lehet június harmadikával kezdeni, úgy a következményei között is meg lehet és meg kell különböztetni rövid, közép- és hosszú távú folyamatokat. Ha felvetődik a kérdés, hogy miért is beszélünk annyit Trianonról, a válasz részben ez: mert a mindennapjainkat át- meg átszövi a trianoni békeszerződés emlékezete. Utcanevekben, emlékművekben, településhatárokban, intézményekben. A másik magyarázat minden bizonnyal az, hogy a határon túli magyar közösségek léte, sorsuk, a jogaikért vívott küzdelem, az ő problémáik folyamatosan emlékeztetnek minket arra, hogy miért és mi történt száz évvel ezelőtt. Harmadrészt Trianon az elmúlt évszázadban, de főleg a rendszerváltás óta eltelt időben metaforává vált – minden rossz jelzőjévé. Ezzel párhuzamosan valós tartalmai elhalványultak, mitikus magyarázatok kerültek előtérbe, amelyek fel-felhasználnak valós elemeket, de a nemzeti önismeretet és a közösségépítésben oly fontos "közös emlék a múltból -,közös terv a jövőre” tanácsát alig szolgálják.”

A kötet rendkívül olvasmányos, amelyet megspékel a néha előforduló irónia. A szöveget táblázatok és néhány térkép egészíti ki, segítve a leírtak jobb megértését. Sokszor szépirodalmi példákat is felhoz, amelyeknek elolvasására az ember kedvet kap. A kötet ajánlható bárkinek, aki a társadalomtörténet látószögéből is szeretné megismerni Trianon történetét!