Berényi Anna: Richter. Richter Gedeon regényes életrajza. Scolar Kiadó, 2021.

 

Nyáry Krisztián általában úgy tud bemutatni egy-egy ember életrajzát, hogy ahhoz évekkel később is kedvet kap az ember. A Merész magyarok című kötetben volt szó érdekfeszítően Richter Gedeon életéről, így nem volt kérdés, hogy ezt a történelmi regényt. A szerző egy kiválóan tagolt, olvasmányos kötetet írt, amelyben Richter Gedeon élete mellett kirajzolódnak azok a korszakok is, amelyben a főhős élt. A nagyszülei által nevelt szegény zsidó kisfiú arra kényszerül, hogy anyagi okok miatt abbahagyja a tanulmányait és patikussegédnek álljon, majd a főnöke rájön, hogy ez a kisfiú nagyon okos. Magánúton befejezi a tanulmányait, majd gyógyszerésznek tanul és saját gyógyszertárat alapít, amiből kifejlődik a nagy gyógyszergyár és megismerjük, hogyan születtek meg az általuk kifejlesztett gyógyszerek, például a Hyperol és a Kalmopyrin. A karrier mellett részletesen megismerjük a magánéletét, feleségével való megismerkedést a fiuk, Laci születését, gyerekkorát és a felnőtt éveit.  Miközben a címszereplő életében kalandozunk, feltárul előttünk a dualista Magyarország, a háborús összeomlás, a háborút követő őszirózsás forradalom, a Tanácsköztársaság, a Horthy-korszak és végül a második világháború, azon belül a holokauszt embersége, amely Richter Gedeon élete végét is jelentette. A szerző rendkívül jó korrajzot mutat elénk, amelyet kezdetben mi is élvezünk, majd a vége felé már nagyon nem, elborzadva a holokauszt kegyetlenségétől. A könyv olvasmányossága feledteti velünk azt, hogy egy közepesen vastag féltéglával van dolgunk. A kötet ajánlható bárkinek, aki egy rendkívül olvasmányos regény által szeretné megismerni a magyar gyógyszergyártás legnagyobb úttörőjét!

 
Sásdi Tamás