Charles Bukowski: Egy vén kujon további feljegyzései. Trubadúr, 2016.

„Néha úgy adom elő a dolgokat, hogy kicsit javítok rajtuk, hogy jobban hangozzanak.”

Ez az ember egy állat, de vannak érdekes gondolatai. Első Bukowskimat olvasva ez a megfogalmazás jött ki belőlem elsőre, és a szókimondása rögtön Ganxsta Zolee-t juttatta eszembe. Ahogy az Argentin tangó című dalában rappelte: „Iszok, b***ok, mint egy kib****tt bandita”. Ez Bukowskinál sincsen másképpen, voltaképpen a kötetben leírt kisebb szösszenetekben is csak egy a közös: fogy a hat tálcás sör és a whiskey, közben pedig minden nőt magáévá akar tenni.

A kisebb írásokban a szerző többek között az írásról osztja meg a gondolatait, vagy éppen interjút készít egy partnerével a könyvkészítés rejtelmeiről. Interjút is olvashatunk vele, amelyben megismerjük, milyen művek hatottak rá, mi az életfilozófiája és ugyan elismeri, hogy nem kedveli a történelmet, de a tárgyával kapcsolatban érdekes gondolatokat oszt meg az olvasóval:

„Nem szeretem a történelmet. A történelem egy iszonyú teher, ami semmit sem bizonyít, csak azt, hogy az emberek árulók, de ezt MA is látom, ha végigmegyek az utcán. A történelem unalmas és kétes, és nem tudom, mennyi igaz belőle. A történelem a győzelem és a vereség emléke, nekem pedig per pillanat már így is túl sok minden van a fejemben.”

Egy-egy történetben pedig a lélek legmélyebb bugyraiba hatol és rendkívül durva emberi konfliktusokat mutat be, miközben az elbeszéléseken keresztül felsejlik az 1960-as, 1970-es évek bűnös Amerikája. A nők és az ital mellett olykor pedig megjelenik a lóverseny is, mint a függőség egy fajtája. Emellett a szerzőről kiderül, hogy leginkább egyedül szeret lenni, de ha muszáj, elviseli a másik ember társaságát.

Az írásokra jellemző a szépirodalmi igényesség, de ugyanakkor egyes részek rendkívül alpáriak. Ennek ellenére számos érdekes gondolatot olvashatunk a szerzőtől:

„– Mi az a „vágy”?
– Lássuk csak – mondtam. – A „vágy” az, amikor meg akarsz kapni valamit, amit általában épp akkor pont nem kaphatsz meg, de ha elég „vágy” van benned rá, akkor néha mégis megkaphatod…”

„– Mi a különbség a „gyönyörű” és a „nagyon szép” között? – kérdezte.
– Hát, azt, hogy „gyönyörű”, az emberek általában akkor mondják, amikor nem is úgy gondolják, de azt, hogy „nagyon szép”, akkor szokták mondani, ha komolyan is gondolják.”

„Az emberek olyan veszteseket akarnak látni, akik végül győztesek lesznek. Vagy egy győztest, akiből vesztes lesz. De egy vesztest, aki vesztes marad? Az túlságosan önmagukra emlékezteti őket. Önmaguk pedig nem érdekeli őket.”

A rendkívül mocskos szöveg természetesen morbid humorral párosul, emiatt ezt a kötetet kevésbé ajánlatos tömegközlekedésen olvasni. Külön érdekesség, hogy az utószóban beláthatunk a kulisszák mögé, amelyben olvashatunk Bukowski karrierjéről és a Vén kujon cikksorozat megszületéséről is.

Elsősorban tizennyolc éven felülieknek és a durva szövegeket könnyen befogató olvasóknak ajánlott!

Sásdi Tamás