Jókai Mór: A lőcsei fehér asszony. Kossuth Kiadó - Metropol. 2009. 

 

Jókai regényei nem tartoznak a könnyed nyári olvasmányok közé, ezen történelmi regényével sincs másképp. Ugyan követhető a cselekmény, de a végére érve már a felére nem emlékszik az ember, hogy mit olvasott az elmúlt több mint 400 oldalon. Szerencséje van, ha szereti a történelmet, mert akkor egy fokkal könnyebb helyzetben van, Ez a regény a Rákóczi-szabadságharc végén játszódik, jómagam egy ismeretterjesztő szakmunka, a Magyar História sorozat A kétfejű sas árnyékában című kötete alapján kaptam hozzá kedvet. A helyszín Lőcse, ahol az elején a várvédők életébe nyerünk bepillantást. Még egy parázs szóváltásnak is tanúi lehetünk feleség és férj között, majd a feleség, Korponayné szép lassan a labancok kezére játssza a várat. Ezután viszont a főhősnő érdekes módon történelmi események tanúja lesz, mert láthatja amint József császár meghal és látja a szatmári békekötést is. Emellett még elmegy Kassára, aminek a korabeli leírását Jókai kivételesen élvezetesen tálalja elénk. A regényben végigkövethetjük az áruló asszony sorsát, akit szinte visszafogad a környezete, de a halál elől nem menekülhet, még a kegyetlenül brutális kínzásokról is képet kaphatunk. Ez a regény ajánlható mindazoknak, akik szeretik a történelmi regényeket, egyszer érdemes elolvasni a nehézsége ellenére.

Sásdi Tamás