Benedek Szabolcs: A spalatói boszorkány. Athenaeum Kiadó, 2023.

„A túlélő feladata, hogy elbeszélje az általa látottakat és tapasztaltakat, azért, hogy azok ne feledtessenek el, az írástudóé meg külön az, hogy tükröt tartson a világ elé.”

A Diocletianus császár szelleme által védett Spalatóban két egyházi vezető, Rogerius és Spalatói Tamás értekezik egymással. Rogerius elbeszéli kollegájának, hogyan járta meg a tatárjárást és ezt hogyan öntötte írásos formába. Tamás pedig a város történetéről értekezik. Közben felbukkan egy lány, akinél mindenféle olyan szer van, amit a boszorkányok használnak. Börtönbe kerül, de Rogeriusnak szemet üt és sűrűn bejár hozzá beszélgetni, úgy tűnik mintha ismernék egymást…

Benedek Szabolcs új regényében most a középkori Spalatóba kalauzol el minket. A cselekmény bemutatása előtt gyönyörködhetünk az egykori római császár szelleme által védett táj szépségében, miközben a szerző érezteti velünk, hogy a középkorban járunk, hiszen nem hiányoznak a korszak mindennapjainak kellékei, mint például a céhes szervezet működése, a finom sajtok és borok, az egyház fősége, a hét szabad művészet és persze a boszorkányok sem.

A történet főszereplője maga Rogerius érsek, aki a tatárjárás szörnyű epizódját meséli el kollegájának, Spalatói Tamásnak, aki a város történetét írja. A szerző kiválóan a szájába adta a két főszereplőnek a tatárjárás előzményeit, így képet kapunk a 13. századi Magyarország főbb történéseiről, felbukkan a kancellária megszervezése, II. András uralkodása, feleségének Gertrúdnak a meggyilkolása, az Aranybulla kiadása és IV. Béla kezdeti politikája, amelyért lényegében Magyarország büntetésül kapta a tatárjárást. Ezt az eseményt nagyon részletesen, amolyan történet a történetben módjára meséli el főhősünk, ami által átélhetjük a Sajó menti ütközettel kezdődő borzalmat és végig érezhetjük azt, hogy a rettegett falka a teljes reménytelenséget hozza el az addig virágzó Magyarországnak. Végigkövethetjük, hogyan menekül meg többször is a vérszomjas hordától főhősünk és megismerhetjük hogyan kerül összefüggésbe a történet során a boszorkánysággal vádolt lánnyal.

A korabeli város bemutatása és a történeti ábrázolás mellett mély gondolatokat is ad a szerző főhőseink szájába, többnyire az alkotásról olvashatunk mélyebb gondolatokat, ezek közül véleményem szerint ez két idézet a legszebb megfogalmazás:

„minden fáradtság ellenére az ember mégiscsak örömmel szemléli a benne megfogant és általa világra hozott művet, megnyugvással is tölti el, hogy olyasfélét cselekedett, ami nemcsak megmarad, de megőrzi az ő emlékét is.”

„A régi mondás szerint a szó elszáll, az írás marad. A különféle dolgokat le kell írni, azért, hogy az egyezségek tartalma a későbbiekben is tudható legyen, és ne legyen vita tárgya, hogy ki mikor mit mondott, és mit nem.”

A mély gondolatok mellett a szerző a humorfaktorról is gondoskodik, amely egy ismert közmondást jár körbe:

Egy Makó nevű vitézt szerte a városban legalább hírből, de inkább személyesen is ismertek. Mindaddig, amíg Spalatóban tartózkodott, talán nem is tért magához a részegségéből. És amikor a társai hol a kocsmák ragacsos asztalainál ébresztették ittas álmából, hol valamelyik sikátor végén, az első kérdése rendre az volt:
– Ez már itt Jeruzsálem?
Amire a többiek röhögve válaszolták:
– Dehogyis, te részeg barom! Nagyon messze vagyunk még attól.

Ezen szövegek teszik még gördülékenyebbé az amúgy is rendkívül olvasmányos regényt. Elbeszélés közben pedig a szerző olykor kiszól egy-egy mondás vagy esemény magyarázatánál a történetből, hogy mi jelenkori olvasók is könnyebben megérthessük a történet folyását, esetleg egy korábbi vagy későbbi eseményt is párhuzamba állít a történettel. Ez a kötet bátran ajánlható azoknak, aki a 13. századi magyar történelem egy fontos fejezetét és annak előzményeit szeretnék megismerni, garantáltan egy nagyon jó olvasmánnyal lesznek gazdagabbak!

Sásdi Tamás