Benedek István: Aranyketrec. Egy elmeosztály élete. Gondolat Könyvkiadó, 1983.

Maga a szerző is nehezen sorolta be műfajilag a könyvét, így az olvasó is tanácstalan, hova tartozhat. Valahol az orvosi ismeretterjesztő és a dokumentumregény között mozog, a legtöbb helyen a szépirodalomhoz sorolják. Ez valószínű annak köszönhető, hogy az alma nem esett messze a fájától, mivel a nagy mesemondó nagypapa és az irodalomtörténész apuka után a harmadik generációs orvos-író is kitűnő íráskészséggel lett megáldva. Ebben a kötetben egy általa működtetett elmegyógyintézet, a Puszta működését meséli el, onnantól hogy nagy rábeszélések és egy nagy utazás után odakerült, mint főorvos. Ő azonban nem egy szokványos elmegyógyintézet vezetője lett, itt egy különleges módszerrel, munkaterápiával gyógyították a betegeket, elég nagy sikerrel. A könyv első fele arról szól, hogyan rakta le a pusztai módszer alapjait, milyen volt a betegekkel és a kollegákkal a viszonya, végül milyen harcokat kellett megvívnia a fenntartóval. A könyv második része egy orvosi szakkönyvhöz hasonlít, itt a főbb pszichiátriai betegségeket írja le elég részletesen, a Pusztából vett példákkal. Ez a rész kicsit szárazabb, de ezt is úgy írja le a szerző, hogy az olvasó egy közérthető és viszonylag gördülékenyen olvasható szöveget kapjon. A könyv cselekménye az ötvenes években játszódik, de az éppen virágkorát élő Rákosi-rendszer helyett a regény lapjain egy humánus környezetbe csöppenünk, ahol embernek tekintették az ápoltakat és egy alternatív módszerrel próbálták őket gyógyítani. Az orvoslástörténet iránt érdeklődőknek kötelező olvasmány!