Benedek Szabolcs: Focialista forradalom. Libri Kiadó, 2013.

 

Lenyűgöző, humoros, rendkívül olvasmányos. Röviden ennyit lehet mondani a könyvről. Eredetileg a történet az 1954-es labdarúgó-világbajnokság elvesztett döntőjét dolgozza fel, azonban sokkal több annál. Egy nyolcadik kerületi lakóközösségen keresztül röviden megismerhetjük a korszak társadalmát, amelyből szinte minden jellegzetes figura képviselteti magát. A házmester, akit az elején elvhű kommunistaként ismerünk meg, és sztahanovista fia, az egykori horthysta katonatiszt és polgári nevelést kapott lánya, a korábban munkaszolgálatból visszatérő zsidó házaspár. A lakóközösség epekedve készül a döntőre, a többség biztos benne, hogy a magyar válogatott világbajnok lesz. Aztán jön a kellemetlen meglepetés, az elvesztett döntő és minden fenekestül felfordul. Egyebek mellett az is kiderül, hogy a házmester nem is annyira kommunista, mint gondoltuk, és a katonatiszt is emberből van. A történetből a szerelmi szál sem hiányozhat, amelynek főszereplői az utóbbi kettőnek a gyermekei. Mi, az olvasók pedig a szerző leírásán keresztül nagyon jól beleélhetjük magunkat e világba és még szórakozunk is a humorán, olykor pedig a történetben elrejtett csavaron csodálkozunk. Több mint egy futballsztori, a könyvet olvasva az elvesztett világbajnoki döntő hatása mellett megelevenedik előttünk az ötvenes évek világa. Kihagyhatatlan olvasmány, ajánlható bárkinek, akit egy humoros történetre, egy rendkívül olvasmányos regényre, és egy tökéletes korrajzra vágyik. 

 

Sásdi Tamás