Ha egy mondatban kellene összefoglalnom a könyvet, valami olyasmit írnék, hogy egy árva kislány felnőtté válásáról szól, akit jó emberek neveltek fel és jó ember lett belőle. A szóismétlés nem véletlen. Ez egy lassan haladó mese egy kislányról, aki ráeszmél a világra, saját helyére és keresi a válaszokat a múltjában lévő rejtélyekre és egyben egy szívet melengető, valós alapokon nyugvó történet egy olyan nőről, aki életével bizonyította azt, amit fentebb írtam, hogy kik nevelték és mivé lett.

Nem nevezném izgalmas könyvnek, de magával ragadónak igen. A hangsúly nem az intrikákon volt, pedig biztosan kijutott belőle bőven a főszereplőnek és a környezetének is, hanem a szerző bemutatott egy lehetséges keretet, ami hozzájárult (hozzájárulhatott) ahhoz, hogy Wenkheim Krisztina nevét a mai napig tisztelettel és nagyrabecsüléssel emlegessék. (Nevét a Központi Könyvtár vezetett palota-látogatásán hallottam először, csupa pozitív jelzővel illetve.)

Az alaphelyzet, hogy idős vagyonos ember elvesz egy fiatal nőt, akinek még a származása is sok kérdést felvet, hozhatott volna sok más kifutást is. De az írónő olyan karaktereket épített a kislány köré, akikből sugárzik az emberség, a jóra való törekvés, de mégis életszerűek. Igen, én hiszek abban, hogy léteznek olyan emberek (ma is), mint a Nagymama és a Papbácsi. A szerző a könyv végére minden szálat elvarr, az olvasóban nem marad kétely, vagy nyitott kérdés.Az, hogy komoly kutató munka áll a könyv mögött, az nem is kérdés.Történelemből pont annyit kaptam, ami nekem bőven elég volt, de arra is késztetett, hogy utánaolvassak a kornak, a szereplőknek, a családfának.

Első könyvem Bauer Barbarától, de a stílusa meggyőzött, keresni fogom a többi könyvét is.

Sásdi Tamás:

„Sorsát a legnagyobb természetességgel, hálával és szerénységgel vállalta, követve apja örökét, hogy származását és vagyonát népének szolgálatába állítsa.”

A Békés vármegyei Kígyóson a Wenckheim-birtokon meghal a tulajdonos, József Antal. Az elárvult lánya, Krisztina örököl mindent, aki már gyermekként felnőttek módjára gondolkodik és igyekszik az apa után hagyott örökséget is kezelni…

Bauer Barbara regénye egy elárvult lány megható történetéről szól, amelyben megelevenedik maga a magyar történelem. Már a lány szüleinek a sorsa egybecseng egy nagy hazai tragédiával. Miközben dúl a szabadságharc, Wenckheim József Antal és felesége végre gyermekáldásnak örülhetnek. Azonban, mint a szabadságharc dicsőséges szakasza, a családi boldogság sem tart sokáig és párhuzamosan a szabadságharc leverésével Krisztina édesanyja is meghal egy betegség következtében. Az édesapa sem él sokáig, de lányának még át tud adni pár bölcsességet, amit ő kicsi kora ellenére nagyon jól megért. Édesapja halála után a nagymamája, Katalin és Kígyós plébánosa, Benedek atya terelgetik tovább a lányt, akinek nagyon gazdag örökség kerül a birtokába, amit az édesapjának testvére egy mendemondára hivatkozva próbál sikertelenül elperelni a kislánytól. Az elárvult Krisztina szerencsére nem marad egyedül, szintén a szüleit elvesztő, vele egykorú külföldi lány, Jenny is a kígyósi kastélyban nő fel. Miközben látjuk a kislány tizenévessé, majd érett nővé cseperedését, átélhetjük ahogyan egyre jobban kiveszi a részét a korabeli közéletből, próbál segíteni az embereken, részt vesz Ferenc József és Erzsébet császárné gyulai látogatásán és segédkezik a árvíz károsultjainak, és a kolerajárvány áldozatainak ellátásában. Közben pedig zajlanak a történelem nagy eseményei, a történetben felbukkan többek között a szabadságharc után bujkáló Jókai Mór, akit az édesapa figurája ihlet meg az Egy magyar nábob megírására, de felbukkan többek között Liszt Ferenc és Ybl Miklós is. Krisztina a kiegyezésre már kész nővé érik, aki mindig elfoglalt, de a koronázási ünnepségen részt vesz természetesen, ezáltal bepillantást nyerhetünk a korabeli elit ünneplésébe is és abba, milyen hatással van a korabeli Pest-Buda látványa egy Alföldön felnőtt lány számára. A kiegyezéssel párhuzamosan a szerelem lehetősége is felmerül Krisztinában, de vajon a sok jótékonykodás mellett jut-e ideje a magánéletére is?

A karakterek közül a főhős, Krisztina könnyen megkedvelhető, okos és rendkívül segítőkész lány. A mellékszereplők közül a szinte elméleti ezermester Benedek atya emelkedik ki, aki mindig terelgeti és tanítja a főhősnőt, és katolikus plébános létére nagyon felvilágosultan áll hozzá az élet dolgaihoz.

A kötet a karaktereknek, a történelmi háttérnek és a könnyed írói stílusnak köszönhetően könnyen magához láncolja az olvasót és nem ereszti. A gyönyörű történet számos bölcs gondolatot rejt magában, amit kezdetben az édesapa, majd a nagymama és Benedek atya osztanak meg Krisztinával. A könyvet szerető ember számára külön kiemelendő az az idézet, amit az édesapa mond a lányának az olvasásról és a könyvek szeretetéről:

„– Tudod, kedvesem – ültette térdére apa a lányát az íróasztala mögötti nagy karosszékben –, volt nekem egy nevelőm, Révai Pál. Arra tanított, hogy mindig, ha úgy érzem, a semmittevés lenne úrrá rajtam, fogjak helyette valami olvasnivalót. Kicsi vagy még, nem tudsz olvasni, de ne feledd. Ha valaha az életben bánat gyötör, végy a kezedbe egy könyvet, és hagyd, hogy a szavak elröpítsenek valahová máshová. Messze a bánattól. És hidd el, mire visszatérsz, egészen más színben látsz majd mindent.”

A történet befejezése után kisebb kulisszatitkokat is megtudhatunk a kötet keletkezéséről, amely arról árulkodik, hogy a történet nagyon közel áll az írónőhöz Az olykor megható történet bátran ajánlható azoknak, akik a 19. századi magyar történelem egy szeleltéről szeretnének tájékozódni és megismernék a korabeli arisztokrácia egy érdekes képviselőjét!