Tarja Kauppinen: A rendszer ellensége. Napkút Kiadó, 2022.

Havasfelföldön összekuszálódott minden. Rafinesse kancellár magához ragadta az államhatalmat és száműzte Doranna fejedelemasszonyt Fenyvesmélyére, ahol ő a Didergő Vándor fogadóba kerül Leidennel együtt. Természetesen utóbbi végzi a piszkosabb munkákat, mellette alkalmi dzsigolóként is hoz némi bevételt. Rafinesse mellett ott van a korábbi fogadósnő, aki most a hadügyekért felel és meg is kellene szerveznie egy erőszakszervezetet, az Átkozottul Veszedelmes Hajadonokat. Rafinesse hivatalosan halottnak nyilvánítja a száműzött fejedelemasszonyt, mert csak így szerezheti meg legálisan a trónt. Ezzel egy újabb trónkövetelőt hoz a saját fejére, egy távoli rokont, aki túlságosan is szereti a kutyákat. Közben Leiden megelégeli Doranna melletti rossz életét és elszökik a nagyvárosba, ahol sárgarépából kezd el kábítószert erjeszteni és terjeszteni, amivel nagy sikereket ér el. És mivel a korábban a nagy felzúdulást elhozó Gyehenna Magiszterét így senki se tartja féken, ő is elszabadul…

Tarja Kauppinen első regénye, A nép igazsága is elég erős görbe tükröt tartott a társadalmunk elé, második regényében még erősebbre vette társadalomkritikai fokozatot. Helyszín a szokásos Havasfelföld, ahol minden reménytelen és sötét. Ezt a sötét hangulatot a tőle megszokott morbid humorral párosítja és miközben olvasás közben kuncogunk a leírtakon, közben rájövünk, hogy ez a mi társadalmunk. A kötetben burkoltan ugyan, de megjelenik a szocialista időszak kifigurázása az erőszakszervezettel, az enyhen személyi kultusszal és természetesen a sarlóval és a kalapáccsal. Meg a fenyegetéssel, hogy nem a megfelelő személy fogja irányítani ezt az amúgy is fejetlenségben működő fejedelemséget. Maga a főszereplő Leiden pedig a létező világok legjobbikáról álmodozik, azonban tudja, hogy úgyis olyan rendszer lesz mindig, ahol „a csóringerek és retartáltak elnyomják és maguk alá gyűrik az értelmeseket és a normálisakat”. A regény elején Rafinesse átveszi a hatalmat a fővárosban, Fellegoromban, míg Doranna hivatalos fejedelemként a távoli Fenyvesmélyén található Didergő Vándorban kénytelen magát meghúzni. Ez az állapot a történelmet különösen szerető olvasót emlékeztetheti az 1940-es, 1950-es évek Magyarországára, ahol volt egy törvényes miniszterelnök, akit elzavartak és más vette át a helyet (pl. Nagy Ferenc – Dinnyés József váltás, Nagy Imre leváltása Kádár Jánosra, de akár a Kádár-korszak kezdetén Rákosi végleges száműzése a távoli Szovjetunióba).  A sötét és olykor reménytelenséget árasztó regény szövege viszont egy igazi kuriózum, a szerző a tőle megszokott szinten bánik a magyar nyelvvel, olykor játékosan tárja elénk nyelvünk szépségeit, rendkívül hosszú, de élvezhető mondatokban. Humán beállítottságú olvasó számára külön öröm lehet, hogy a szereplők olykor szociológusnak, vagy néprajzkutatónak adják elő magukat álcázásképpen, olykor vicces nevek mögé bújva. A komor és morbid hangulat mellett a szövegben rengeteg kulturális utalást tár elénk a szerző a magyar irodalomból(Ady Endre sorainak megidézése), a klasszikus magyar könnyűzenéből (KFT és Metro slágerek beillesztése a szövegbe) és A tanú című film hatását is érezhetjük.  A kötet cselekményét Szabó Borka remek illusztrációi hozzák hozzánk még közelebb. 

A szerző első regényével magasra tette a lécet, a másodikkal sikerült ezt túlszárnyalnia, bátran ajánlható bárkinek, aki egy komor, de ugyanakkor morbid látleletet kíván olvasni a társadalmunkról történelemmel és rengeteg kulturális utalással megfűszerezve egy rendkívül fordulatos regényben. Ezt a kötetet nem elég egyszer elolvasni, a figyelmes olvasó mindig talál benne valami újabb érdekességet! Mindenképpen a 2022-es év regénye politikáról, történelemről, korrupcióról. Csakis felnőtteknek! 

Sásdi Tamás