Moldova György: Akit a mozdony füstje megcsapott. Magvető Könyvkiadó, 1984.
Gyerekkorom óta szeretek utazni, eleinte a városon belüli tömegközlekedés vonzott, egy ideje már szívesebben utazom vonattal az ország különböző városaiba. Mostanában akadt a kezembe az idén elhunyt Moldova György riportregénye és kíváncsian el is kezdtem olvasni ezt a remekművet, amelyről már a Könyvesiskolában is szó volt annak idején kortárs magyar irodalomból, mint külön műfaj.
A szerző ebben a kötetben tényszerűen járja körbe a korabeli vasutat, ahogy az az 1970-es években működött, de olvasás során sokszor ráeszmélhetünk, hogy nagyon sok minden nem változott az elmúlt ötven évben. Először a Ferencvárosi Pályaudvar részlegét ismerhetjük meg, ahol az állomásfőnök, Berendi Tibor életét és munkáját ismerhetjük meg először, majd sorban a többi munkás tevékenysége is sorra kerül, például a sarusoké. Megtudhatjuk, hogyan telik egy napjuk, hogyan kerültek a vasúthoz és mindenkinek felteszi a kérdést, hogy mennyit keres. Láthatjuk, hogy ez az idegőrlő munka nem nagyon volt már megfizetve ekkor sem. A második részben a vonatvezetők tevékenységét ismerhetjük meg részletesen, külön érdekes, hogy ebben az időben volt olyan masiniszta, aki még gőzmozdonyon kezdte a pályafutását, majd átkerült a villamos energia által hajtott gépekre. Közben a szerző érdekesebbnél érdekesebb sztorikat jegyez le. A Lassújel című fejezet mutatja a legjobban a hasonlóságot a mai helyzettel, akkor is késtek a vonatok és ez napjainkban sem nagyon változott. Egyik külön érdekessége a kötetnek, hogy megismerhetjük az ország egyik legtávolabbi zugában található állomás, Záhony területét minden szempontból, majd láthatjuk milyen hatással volt egyes helységekre az, amikor megszüntettek egy vonatot és mennyire nem akarták a helyiek a vonatot felváltó autóbuszt. Az utolsó fejezet a beteg vasutasoké, ahol a MÁV Kórház és különböző külső épületeiben folyó orvosi munkát ismerhetjük meg a reumatológiától a pszichológiáig.
Moldova könyve a vasút mellett egyfajta látlelet a Kádár-korszakról. Benne van a korszak társadalmának azon rétege, akik tényleg halálra dolgozták magukat, emellett nem hiányozhat a Horthy-korszaknak való beszólás sem. A szerző rendkívül olvasmányosan írta meg ezt a szociográfiának is beillő riportregényt, amely egy különös szeletét mutatja be ennek az időszaknak. Azok, akik nagyon szeretnek vonatozni, vagyis akiket tényleg megcsapott a füst, azoknak kötelező olvasmány!
Sásdi Tamás
