Michel Houellebecq: Behódolás. Magvető Könyvkiadó, 2015

 

Vegyél egy kis jövőbemutató utópiát, egy kisebb tudományosságot és egy csipetnyi erotikát, ezeket pedig ágyazd bele egy történetbe és máris egy érdekfeszítő olvasmánnyal lesz dolga a leendő olvasóidnak. Legalábbis a szerző valami ilyesfélét hozott össze, de azt nagyon profin tette. Igaz, jelen könyvön kívül csak egy művét olvastam, de mintha azt éreztem volna, hogy tipikus Houellebecq-művel van dolgom. A történet főhőse az irodalomtudós Francois, aki Huysmans életművét kutatja. Egyetemi oktatóként közvetlenül érinti, hogy Franciaországban elnökválasztásra kerül sor. A nép két rossz közül választhat: a szélsőjobb és az iszlamista párt. A választás a magánéletére is hatással van, mert elűzi az országból azt a nőt, aki valószínűleg legjobban szeretett életében. Franciaországban pedig hatalomra kerül az iszlám és főhősünknek a regény folyamán választania kell: nyugdíjba vonul elég busás havi összeggel, vagy marad az egyetemen, de akkor át kell térnie az iszlámra. Természetesen miközben lezajlik a választás és azt követő változás, főhősünk kutatása témájáról elmélkedik, illetve nőkkel is akad dolga… Maga a szerző pozitív értelemben mutatja be, hogy a nem túl távoli jövőben egy iszlamista párt jut hatalomra egy országban. Lényegében kritikát fogalmaz meg a hanyatló Nyugattal szemben, és pozitív alternatívaként állítja be az iszlám berendezkedést. Olykor-olykor fanyar humorát is megcsillogtatja. Egyetlen negatívumot emelnék ki a könyvvel kapcsolatban: túlságosan gyorsan a végére lehet érni, de ugye a jó könyveknél legtöbbször így van. Ajánlható bárkinek, aki szereti a szerző által írt történeteket, illetve egy alternatív jövőképet bemutató fiktív műre vágyik.

 

Sásdi Tamás