József Jolán: A város peremén. Helikon Zsebkönyvek 104. Helikon Kiadó, 2021.
Mindig érdekes, amikor egy rokon ír visszaemlékezést irodalmunk oszlopos tagjairól. József Attiláról számos könyvet írtak, ezt a kötetet az idősebbik nővére, Jolán vagyis Jocó neve alatt jegyzik. Azért írtam így, mivel olvasás során sokszor az volt az érzésem, mintha ezt a könyvet valaki más írta volna, hiányzik belőle a közvetlen hang. A történet E/3-as elbeszélő módban íródott és nagyon nagy távolságból mutatja be elsősorban Attila fiatal éveit egészen 1932-ig. Tekintve a könyv első megjelenési időpontját (1950), szinte kötelezőnek érezzük, hogy a költő életével párhuzamosan propagandaszerűen olvashatunk majd a korabeli munkásmozgalomról is, amely szintén eléggé hiányosan jelenik meg a kötet lapjain.
A történet akkor indul, amikor még együtt élt a József család, ezáltal megismerjük magát József Áront is, vagyis a Papát. Ez az igazi érdekessége a kötetnek, hisz az irodalomtankönyvekben is csak annyit tudunk, hogy az apuka elhagyta a családját. Itt megismerjük az előéletét és megismerkedésüket a Mamával, aztán az apuka el is tűnik a színről, mondván ki akar menni Amerikába, ahol jobb lehetőségek vannak. Ezután eléggé felületesen megismerjük az elszegényedő csonkán maradt családot és végigkövethetjük ahogy a Mama arra az elhatározásra jut, hogy a Gyermekvédő Liga gondjaira bízza Etust és Attilát. Az öcsödi évekről nagyon keveset olvashatunk, elég gyorsan véget is ér annak az elbeszélése. Ezután marad a felületesség egészen a Mama haláláig, közben azért átérezhetjük a ferencvárosi nyomort és a dualizmus korának nagyobb munkástüntetéseiről is képet kaphatunk. Nagyon röviden ugyan, de megjelenik az első világháború és közben a Mama egyre betegebb. Külön meg kell említeni a Tanácsköztársaság dicsőséges időszakát, amelynek tanúja az alig 14 éves Attila, amelyet ujjongva mesél a már nagybeteg Mamának, hogy ő bizony látta a forradalmat. Azonban itt azt érezzük, mintha a dicsőséges 133 nap soha nem érne véget, mert az elbeszélő elfelejti velünk közölni, hogy bizony Kun Béláék eltűntek a hatalomból és itt következett számomra a történeti háttérben egy nagyon nagy hiányosság. Tekintve a kötet megjelenési idejét, nagyon hiányoltam az ellenforradalom rendszerének és Horthy Miklós személyének a pocskondiázását, főleg azért, hogy a könyv a Rákosi-korszak csúcsán jelent meg és ez akkor kötelező elem volt (később is) a korszakról szóló korabeli történeti munkákban. Történelmi háttér helyett Attila elmegy Szabadszállásra, aztán amikor hazaér, akkor már késő van és a Mamát már el is temették.
Innentől kezdve egy időre eltűnik a történeti háttér, és Attila makói és szegedi évei vannak a terítéken, természetesen mint fejlődő költő, aki nézetei miatt nem tetszik egy-két helybelinek. Külön érdekesség, hogy nagyon felületesen van bemutatva Juhász Gyulával való barátsága, viszont a szegedi városképet röviden, nagyon szépen tárja elénk a szerző. Itt természetesen a fő hangsúly a Tiszta szívvel című vers megjelenésén és a Horger Antallal való konfliktuson van, aztán Attila Bécsbe, majd Párizsba megy tanulni. Utóbbi helyen megismeri a szólásszabadságot és éledezik benne a kommunista agitátor. A kötetben pedig egy újabb fontos elem kihagyását vehetik észre a szemfüles olvasók, mégpedig a korszak nagy baloldali könyvkiadójának, Cserépfalvi Imrének a teljes hiányát, aki Párizsban barátkozott össze a költővel és később ő adta ki a verseit. Az egyetemi évek alatt a környezet mellett átélhetjük azt, mennyit nélkülözött diákként a nagy költő. Magyarországra visszatérve immár a kommunista agitátor kerül főszerepbe és újra előkerül a történelmi háttér egyből a gazdasági válsággal, amely egyenes utat képez az 1930. szeptember 1-ei nagy munkástüntetéshez, ami nagyon részletesen be van mutatva és ha már itt tartunk, akkor nem hiányozhat a korszak két kommunista mártírjának, a Sallai – Fürst párosnak az említése sem.
A hiányos történeti háttér mellett Attila magánéletében is érezhetünk némi hiányosságot, Vágó Mártát a szerző nagyon nagy műgonddal kivágta a történetből, mintha nem is létezett volna a polgári származású hölggyel való románca, viszont a Szántó Judittal való élettársi viszony említésszinten benne van.
A számomra megkérdőjelezett szerző gördülékeny stílusban írta meg a szöveget, így könnyen lehet vele haladni. A törzsszövegbe nagyon sok versidézetet belevett, amelyek kapcsolódnak a cselekményhez. Érdekességként ajánlható ez a kötet a József Attilát kedvelő, illetve a munkásmozgalom története iránt érdeklődő olvasóknak. Külön érdem József Áron hosszabb szereplése, de a fentebb említett hibák miatt kevésbé lehet teljes értékű irodalomtörténeti munkának nevezni.
Sásdi Tamás
