Jud Meyrin: Lowdeni boszorkányhajsza. Newline Kiadó, 2020. 

„– A rideg, mogorva nyomozó, akinek nincs egy kedves szava, és még a kávéját is feketén issza. Mintha egy sablon detektívsorozatból léptél volna elő.”

Lottie Kelsey szomszédja nyomtalanul eltűnik, majd nemsokára megtalálják a holttestét. A kotnyeles újságírónő kutakodni kezd, de a nyomozást vezető Tristan Hunter folyton próbálja akadályozni, végül összefognak és a nyomok egy boszorkány-közösségbe vezetnek…

Jud Meyrin a Felföldi rejtélyek első részében a téli, folyton csapadékos Edinburghbe invitál minket egy izgalmas nyomozásra, melynek fő résztvevői ugyan könnyen megkedvelhetőek, mégsem egyszerű figurák. A karrierista Lottie bármire képes lenne, hogy a kultúra rovat helyett a bűnügyibe írhasson, ezért páran nem kedvelik. Tristan pedig Londonból lett száműzve. Egy balul sikerült akciót követően a társa és egyben barátnője lebénult, a gyilkos meg kereket oldott. Mindkettejük traumáját kiválóan elénk tárja az írónő, miközben érezhetjük, hogy a két főszereplő nagyon nem kedveli egymást, de ismerve az szerző eddigi regényeit, kezdettől fogva tudjuk, hogy közel fognak kerülni egymáshoz, mégis érdekes út az, ahogyan ez bekövetkezik. Természetesen mindkét karakterről kiderül, hogy ők is emberek és a szerző eléggé a lelkük mélyére ás.  A nyomozás is mindig új fordulatot vesz és a nagy kérdés az lesz, vajon ki lehet Miranda gyilkosa és persze mi lesz a két főszereplő között?

Miközben eddig eljutunk, a szerző által megismertet minket a wicca boszorkány kultúrával, ehhez társul egy kisebb etruszk művészettörténet is, hiszen nemcsak egy gyilkosság, hanem egy ellopott kehely után is szimatolnak a főhőseink, amelynek szálai Tristan múltjába vezetnek vissza.

Mindezt az írónő a tőle megszokott érdekfeszítő stílusban tárja elénk és már a kezdettől fogva kiválóan adagolja a feszültséget, és a meglepetés sem marad el. Szokásához híven nem kíméli a főszereplőket fizikai és lelki értelemben egyaránt. Romantikus thriller révén nem maradhatnak ki az erotikus jelenetek, melyek szenvedélyesek, mégis a jó ízlés határán belül vannak ábrázolva. A feszültséget pedig a tőle megszokott humorral oldja, amelyeket a parázs párbeszédek és az elbeszélés közbeni megjegyzések szimbolizálnak.

A szokásos recept Jud Meyrintől, amely sokadjára is kiváló kikapcsolódást nyújt és a befejezés egyből motiválja az olvasót, hogy folytassa a sorozatot.

Sásdi Tamás