Hernádi Judit - Tarján Zsófia: Ne maradjon kettőnk között. Open Books, 2021. 

 

Évekkel ezelőtt hallottam a Bódottá című dalt a rádióban és nagyon megtetszett a szövege, pláne, hogy egy részét úgy érzem sikerült is átélnem utána nem sokkal. Az énekesnő hangja is tetszett, majd amikor hallottam a következő dalt, az is nagyon tetszett. És akkor láttam meg egy újság címlapján, hogy ez a nagyon jó hangú lány az egyik leghíresebb magyar színésznő lánya. Innentől még nagyobbat nőtt a szememben, szinte egyik kedvencem lett és még egy koncertjükre is elmentem. Amikor hónapokkal ezelőtt megtudtam, hogy közösen könyvet írnak, nem volt kérdés, hogy ezt el fogom olvasni. Olvasás után azt mondhatom, nem csalódtam. Mi olvasók gazdagabbak lettünk azzal, hogy anya és lánya életébe és gondolataiba beleláthatunk olvasmányos formában. A kötet 11 fejezetében felváltva mesélnek a közös életükről, konfliktusaikról vagy éppen sikereikről. Megismerhetjük gyerekkorukat, a sikerhez vezető utat, a nehézségeket, a világnézetüket és persze az egymás iránti érzések is előkerülnek nagyon jó sztorizgatások közepette. A sztoriknak köszönhetően nem egy csöpögős, ömlengős könyvet kapunk, hanem nagyon érdekfeszítő, olvasmányos történeteket, amely még az őket körülvevő világot is bemutatja és néha az ironikus humort sem nélkülözi. A fejezeteket Zsófi rajzai választják el egymástól. Maga a szöveg könnyen olvasható, az ember szinte észre sem veszi és nagyon gyorsan túl van a 307 oldalon. Ajánlható. Bárkinek, aki kedveli két hölgy munkásságát és kíváncsi milyen az anya-lánya kapcsolat nagyon olvasmányos történetekben!

Sásdi Tamás